Más volt a közgondolkodás, de ne feledjük, hogy az emlékezetpolitika csak a szépet vagy a csúnyát emeli ki, az élet  viszont akkor is jórészt szürke volt...

Az aradi vértanúk fejében a fegyverletételkor vélhetően a legrosszabb opcióként is csak néhánynak a fejében fordult meg a kivégzés, az is valószínűtlenként. A lengyelek viszont régi motoros forradalmárként tisztában voltak vele, s ennek megfelelően cselekedtek.  A feljegyzések szerint mikor Bemtől Facseten (Facsád) elvált  Vécsey így figyelmeztette:  "Rendben van tábornok úr! Menjen ön. Különben meg kell mondanom, hogy az osztrákok fel fogják önt akasztani!”

Nyilván nem vette komolyan.  Mint ahogy azt is olvastam egy tanulmányban, hogy a tábornokok egy része abban a hitben ringatta magát legrosszabb esetben beállnak a cári hadseregbe...  Miután letették a fegyvert álomban rengették magukat, ami az osztrákoknak átadásig tartott. Akkor pedig már nem tudták befolyásolni a folyamatot - amit méltósággal viseltek/szenvedtek el.