Lényeges ez most?
Talán azt mondta, hogy másolata. Ebből a szempontból nincs jeletősége.
Viszont egy bizonyos jelenségre lehet több különböző modellt adni.
Legyen például az egyik modell a termodinamika, a másik pedig a kinetikus gázelmélet.
Mindkettő ugyanazt az eredményt adja, de a "nyelve" más. Nem ugyanazokkal a fogalmakkal dolgozik.
Úgy is mondhatnám, hogy az egyik a másikhoz képest nem ekvivalens átalakításokkal adja ugyanazt a megoldást.
Nekem pedig egy olyan mező hatásintegrálja kellene, amely önmagával is kölcsönhat, és ebből a kölcsönhatásból kiadódnak az ismert mezők tulajdonságai. (A probléma inkább az, hogy a jelenlegi koncepciók szerint minden mezőhöz kell tartozzon egy négyespotenciál, amely a mezőbeli párhuzamos eltolás invarianciáját biztosítja. Viszont ez akkor már nem egyetlen mező, hanem két csatlot mező. Valahogy ezt a kettőt össze kellene gyúrni.)