Alejandra Pizarnik

A sötétre várva

Ez a pillanat nem merül feledésbe
így üresen ahogy az árnyak visszaadták
üresen ahogy kivetették magukból az órák
ez a szegény pillanat csak az én gyengeségemben talált helyet
és lemeztelenítette lemeztelenítette a szárnyak vére
nincsenek szemei hogy emlékezzen a régi gyötrelmekre
vagy ajkai hogy magába szívja az erőszak nektárját
és elveszett a fagyott harangtornyok énekében.

Vigyázz rá, te lélekben vak lány
nyújtsd át neki tűzbe fagyott hajadat
szorítsd magadhoz te félelem kicsi szobra
mutasd meg neki a lábaid előtt reszkető világot
ahol fecskék haldokolnak
és rázkódnak a jövőtől való félelmükben.
Mondd el neki, hogy a tenger sóhajai
benedvesítik az egyetlen szót
amiért érdemes élni.

De a semmi izzadó pillanata
visszahúzódott a sors barlangjába
nincsenek kezei hogy azt mondja, soha
nincsenek kezei hogy pillangót ajándékozzon
halott gyerekeknek.

_{/Izsó Zita ford./}