Bényei József

Öregek

Arcukon csöndesség lakik
Ülnek az ablakban
nézik a forgó földet szikrázó csillagokat
Ülnek hányezer éve és napja
mennyi alkonyt néztek végig szótalanul
Ráncosodó szemükre pápaszemet
valamikor szikrázó már törek-száraz hajukra
borítnak szürke főkötőt
Ülnek szótalanul kezük ölükben
egyre közelebb a földhöz
egymáshoz bújnak
és nem zavarják a dolga után igyekvő embert
Helyükre ismét öregek ülnek
nézik az egyforma alkonyokat
s az ablak előtt elhaladó
nem veszi észre őket.