Walt Whitman

Ének magamról

_/részlet/

....................................

                                              52
 

A pettyes karvaly mellettem röpül el és vádol, felpanaszolja fecsegésem és őgyelgésem.

Én se lettem csöppet se szelídebb, én is lefordíthatatlan vagyok,
A világ tetői fölött harsogom el barbár kiáltásaimat.

A nap végső sugara hátramarad még kedvemért,
A többi után és híven, mint a többit, ráveti hasonmásomat az árnyékülte vadonra,
Odahívogat a ködbe és homályba.

Elmegyek, mint a levegő, fehér fürtjeimet rázom a szökevény napra,
Örvényekbe árasztom húsomat és rostos sávokban hömpölyögtetem.
Örökül hagyom magamat a sárnak, hogy kihajtsak a fűből, melyet szeretek,
Ha újra szükséged lesz rám, keress csizmatalpad alatt.

Aligha fogod tudni, ki vagyok én és mit jelentek,
De én mindazonáltal egészségedre válok majd,
És szűröm és erősítem véredet.

Ha nem is találsz rám rögtön, ne veszítsd el bátorságod,
Ha egyik helyen nem találsz, keress a másikon,

Valahol megállok, és várok reád.

_{/Gáspár Endre ford./}