Csoóri Sándor

Szeptemberi rézkarc

Csillagok népvándorlása az égen,
itt lenn tücsökszó, búcsúzás.
Arcunk földre hull szilvakéken,
fűvel és éjszakával elkeveredik.

Az utak most hosszabbodnak meg,
most lesznek újra veszélyesek;
fecske-siklású nők s szelek
a pusztulást hagyják emlékbe itt.

A nőnemű nyár után valami
férfias jön: dombok szikár magánya,
lerogyó kékség, fák romhalmai
és pillantások balta-korszaka,

mely mindent széthasít. Én tisztelem
e romlást, rombolást, mert nem lesz
soha megrendítőbb ellenfelem:
átváltozásom szörnyeit mutatja;

a halált, s ellentétként mindjárt a
birsek dacát, a bor vad robbanásait
s egy újjászülető száj nyílását, amint
sebet harap a kényes napsugárra.