Régebbi olvasók tudják, mert már többször leírtam, hogy én könyvből tanultam meg a viselkedésterápiát. Nemcsak azért, mert nem ismertem ilyen szakembert. Igazából a könyvtárban keresgéltem, mikor kiderült a betegségem, hogy mit találok róla. Gyakorlatilag nem volt semmi, csak egy kis könyv a kényszerbetegség gyógyításáról. De még ezt is csak véletlenül fedeztem föl. Egy angol pszichológus írta (Stanley Rachmann), aki a viselkedés megfigyelésében hisz. A viselkedéstan szerint mindent lehet módosítani, ezáltal gyógyítani a lelki zavarokat. Magyarra egy kiváló pszichológusnő fordította a kilencvenes évek elején. Tíz évvel ezelőtt gyakorlatilag csak ez, és még egy-két szakkönyv volt elérhető a témában. Manapság nem tudom, mi a helyzet.

A könyv ajánlója szerint a kényszeres az útmutatások alapján önmagán is végigcsinálhatja a terápiát, ha nincs elérhető szaksegítség a számára. Azzal kezdünk, hogy megfigyeljük magunkat. Milyen helyzetben törnek rám a kényszerek, a nap melyik szakában? Én tíz olyan kényszert írtam össze, amiről úgy éreztem, hogy a legsúlyosabban érint.

A terápia tulajdonképpen kétféle irányba halad, ugyanazon cél felé. Az egyik irány a kényszeres késztetés stoppolása, a válaszmegelőzés. Vagyis nem szabad végrehajtani azt a cselekvést, amivel csillapítani szoktad a szorongásodat. Ellent kell állni az agyi ingernek, ami állandó ismétlésre ösztönöz, néha szinte ellenállhatatlan erővel. Ha megjelenik a kényszergondolat, azt például megállítod egy STOP kimondásával.

Másik irány ezzel ellentétes, de ugyanazt célozza, a kényszerek csökkentését. Ez pedig a telítés (szaturálás). Az agyad elárasztod a kellemetlen érzésekkel, amitől normál helyzetben menekülni szoktál. Egy kommentelő ezt úgy szokta mondani, hogy "konfrontálódik", vagyis olyan szituációt teremt, amit kényszeresen el szokott kerülni. Például nem hárítod a az agresszív kényszergondolatot vagy mást, ami súlyos feszültséget szokott kiváltani.

Érdekesség, hogy többek között a tisztasági kényszerekre, a kosztól, baciktól való félelmekre dolgozták ki leginkább ezeket a technikákat. Könnyen belátható, hogy pl. bekened a bőrét piszokkal annak, aki fél a kosztól, és nem engeded lemosni, és így eltölt egy-két óra hosszat. A gyakorlat elején valószínű nagyon kellemetlen érzésektől szenved, ami szinte elviselhetetlen. A kitartás, "konfrontálódás" során tulajdonképpen "beleéled magad a félelembe". Ennek során jön létre a kioltás jelensége. A kényszer ereje csökken, elhalványul, majd elenyészik. Figyelem! Nem maga a kényszerbetegség múlik el egy ilyen gyakorlattól, hanem a konkrét helyzetre vonatkozó érzés nagy valószínűséggel nem tér vissza, legalábbis abban a formában nem.

Ez tehát az első gyakorlatok egyike, aminek során egy nagyon magas értékről haladsz egy alacsonyabb felé, vagyis az elején és végén is osztályoznod kell a diszkomfort mértékét, amit ez kiváltott belőled. Nem hajtottál végre valamit, ami egyébként egy megszokott rituálé, és szembesültél azzal, hogy ez nagyon nagy fokú szorongást váltott ki belőled. Nem csak egy-két percre, hanem akár órákig folyamatosan.

Ez a fajta terápia nem csinál a kényszeresből "nem-kényszerest". Az szerintem egy hosszú út, amíg az ember megbékél a gondolattal, hogy az agya képes ilyen kényszeres "izéket" produkálni. El kell fogadni a kényszerességet, és ezt szolgálják a telítés (szaturálás) gyakorlatai. Pl. egy ellenőrző kényszeres mondjuk háromszor visszamegy megnézni, hogy bezárta-e az ajtót. Ilyen esetben sokkal többször, akár harmincszor is el kell végezni a rituálét, lényeg, hogy már te magad is nevetségesnek, túlzásnak érezd. Nem könnyű magunkat eközben mintegy "kívülről szemlélni", kb mintha egy komplett idiótát látnánk, és mi is ezt gondolnánk magunkról.

Nehéz ezt elmondani annak, aki még ezt nem élte át, ez igaz az ocd-re és a viselkedésterápiára is. A végén egyébként a legkülönfélébb mérőszámokkal mérik a javulást. Pl. akinek korábban a napjait a kényszeres rituálék kitöltötték, de legalábbis a gondolatait lefoglalták, hirtelen rengeteg szabadidőhöz jut. Ilyenkor jön zavarba, mert rájön, hogy mennyire befordult, és feladta a normális elfoglaltságait.

Nem múlik el teljesen a kényszeresség, mert ha elmúlna, akkor a továbbiakban az ember soha "nem pörögne be", nem jönne elő az agyi inger, ami ismétlésre késztet. Jó lenne persze egy ideális világban, gyönyörű szirénként felbukkanni a kényszeresség poklának kénköves fürdőjéből. Nos, a terápiának szerényebb eredményei vannak. A kényszeres ember szeretné bebiztosítani magát, mindenre százötven százalékos garanciát szeretne. A terápia során rájössz, mennyire hiábavaló minden kapálózásod, hogy eltérítsd az útjából az élet normál történéseit. Ez, és még számos más változás költözik be ilyenkor az életedbe, ha hagyod.