Lutra Creative Commons License 2021.09.01 0 0 96512

Dobai Péter

Privát metafizika

Állni, megállni egy messzi mólón,
szálegyedül egy tengerparti stégen,
olyankor, amikor érzés, gondolat, emlék
együtt és egyszerre tombol a tékozló tudatban.
Igen, félni, rettegni is bátran kell.
Békével belátni, hogy szökni, elmenni nem lehet,

az pedig holtbiztos, hogy maradni sem.
Az évszakok, évszázadok, évezredek
is múló pillanatokból kapnak nagy időket,
az emberélet gyorsan elfut,
miközben időtlenek a katedrálisok, kolostorok.
Ijesztő az, hogy kimondott szavak jelentése
csökken és bűnné válik minden beszéd
és hazudni könnyebb az életet, a létezést.

Beszéd, megszólalás, megnyilvánulás: kegyetlen kénytelenség.
Néha nőket látunk férfiaknak, máskor férfiakat nőknek,
de nincs idő arra, hogy a nemek között különbséget tegyek.
Az életre sincs elég idő, életünket idő nélkül éljük, hideg terek
fagyott falainak négyszögében, ahol szerelmeinket is elfelejtjük.

Könnyű lenni, létezni, de élni nehéz.
Ideje eljött a szótlanságnak,
bűn lett a Beszéd,
vétek, vétkezés a párbeszéd,
még akkor is, ha lenne hozzá testvérem, társam,
aki kérdéseket tenne, válaszomra se várva.
Hirtelen eszembe jut a világ, a valóság, az emberiség.
Börtön, fegyház az akaraterő, inkább jobb lenne
porig, hamuvá elégni máglyán. Tudom: mindenki mártír.