Hamu és mamu.
Ami meg az ellenzékiséget illeti, nem tudom, a Tanácsköztársaság megünneplése miért volna szöges ellentétben március 15. megünneplésével. Szerencsére világnézeti és lelkiismereti szabadság van. 1970-ben egy középiskolás gyerek, akinek a lelkét még nem fertőzte meg az undorító anyagiasság, ugyanúgy lelkesedhetett 48-ért, mint 19-ért. Az egyik a másiknak a szerves folytatása. Ha Petőfi élt volna 19-ben, szerinted hol lett volna? A bevonuló román csapatok tábori költője lett volna? Később Horthy udvari költője? Kossuthot el tudod képzelni a fehérterrort igazgatva? Bem apót, amint mozdony kazánjába lökdösi az embereket?
A Tanácsköztársaság talán csak a te olvasatodban egyenlő vörösterrorral. Sokak számára az a száz-valahány nap egy csipetnyi életet jelentett. Vagy sajnálod a melóskölköktől, hogy életükben egyszer kimehettek a Margit-szigetre? Hogy pár hétig ehetett, aki előtte és utána csak éhezhetett?
Jó, tudom, ez egy másik vita.
Viszont a Gyorskocsi utcáról és Demszkyről ismertek a dokumentumok. Aki ezek után még ködösít, az megérdemli, hogy továbbra is nevetségessé és hiteltelenné tegye saját magát. Azért elképesztő, hogy a gyűlölet milyen tartósan képes a tények ellenében műkdöni. Sőt, minél kevesebb a tény, annál erősebben.
Presze, tudom, az igazi ellenzékiek készültek, vártak a jó alkalomra. Tehetnek ők róla, hogy húsz évvel hamarabb bekövetkezett?