Csanád Béla: Apám hajnali fényben

 

Fejét lehajtva ment a réten át.

Előtte fényesedve szállt a hajnal.

Szép barna arca megfeszült inakkal

villódzott, mint a nyári éjszakák.

 

Szemében messzi csillagok magánya

lángolt, a szél lengette dús haját,

mely sűrű lombos éjt ivott magába,

s most csillogott nagy tűzzel fonva át.

 

S a táncos, fürge fény átszőve testét

lebegve vitte dombok hajlatán,

s a halkszavú fecskék ámulva lesték.

hogyan suhan a hajnalban apám.

 

Fölötte ékes angyalok daloltak,

alatta búzaföldek és halottak.