számomra a NRH (hasonlóan a szintén közutálatnak örvendő Filmszakadáshoz) elsősorban az emlékezet és az objektivitás közötti ellentmondásról szól: Ferrara szerint a történetek elkerülhetetlenül szubjektívek,mivel a narrátor sohasem lehet abszolút elfogulatlan és megbízható, mint a múlt századi realista nagyregényekben. van egyfajta alkotói átalakulás a Mocskos zsaru erőteljes erkölcsi állásfoglalásától a NRH kaotikus, amorális világképéig, ami elsősorban szerintem az objektivitásba vetett hit megingásának köszönhető. nincs abszolút igazság, bármit állítanak a tömegfilmek, (vagy a Stalker :-), csak részigazságok, tényfragmentumok, amelyek értelmezése szükségszerűen a befogadóra vár, akár van kedve hozzá, akár nem. feltűnt neked, hogy az utolsó húsz perc emléktöredékeiben bizonyos jelenetek eltérnek az első verziótól (mást mondanak a szereplők, másképp helyezkednek el, stb) - pont ezért kellett megismételni a sztorit flashbackekben: hogy elbizonytalanítsák a nézőt azzal a történettel kapcsolatban, amelyről addig azt hitte, hogy tökéletesen kézben tartja.
a NRH inkább kísérleti film, mint cyber sci-fi, meg hasonlók, csak az a baj vele, hogy témájában, szereplőválasztásában nem azt a közönséget célozta meg, aki befogadó erre. elvetélt próbálkozás, és nem csak a hazai Gibson-fan club szemében, de például a velencei fesztivál szakmai közönsége is jórészt kisétált a vetítésről...