"Alig van művelt keresztyén ember, ki Bunyannak, vagy legalább gyönyörű "Zarándok Útja" című munkájának hírét ne hallotta volna. Igaz, hogy az ő élete nem hasonlít valamely nagyszerű égi tüneményhez, mely önkéntelenül milliókat ragad bámulatra, s munkája egyik tudományágban sem volt reformáló s korszakot alkotó: de azért mind életében, mind munkájában feltaláljuk a nagyság azon titkos talpkövét, melyet oly kevesen ismernek, – a lelki erőt és egyszerűséget. Valamint a világon mindennek, ami nagy és felséges – legyen az természeterő vagy szellemi képesség – alapja mindig az egyszerűség: úgy Bunyan jelen munkája és élettörténete is éppen egyszerűségében megragadó és felséges. Külső világi élete csak mintegy ruhája belső életének, azon nagyszerű lelki átalakulásnak, mely őt oly rendkívüli alakká teszi. Valóban csodálatos lelki erő kívántatik hozzá, hogy valaki, – kinek a nyomor, neveléshiány, s romlott társaság, ifjú életét úgy megmérgezék, s oly mélyre süllyeszték: annyira újjá bírjon születni, s oly tiszta vallásos keblű férfiúvá váljék. – De ő felküzdötte magát, átharcolta a nagy lelki harcot, s a küzdelemböl teljes tisztaságban lépett ki. – És miután keble megnyílt az evangyélium világa előtt, s szíve felgyulladt: lehetetlen volt, hogy tündöklő fénye csak önmaga számára ragyogjon, látni kellett azt másnak is, s tiszta világánál megtalálni az igaz utat. S ez volt, mi Bunyant íróvá s oly hatalmas hitszónokká tevé. Saját belső fejlődése, lelki küzdelmei megnyitották előtte az örök eszmék legtisztább forrását, az emberi szív mélységeit; s ez párosulva azon naiv egyszerűséggel, melyet a viszonyok – természettől örökölt – tették szónoklatát oly vonzóvá, s iratait oly nagybecsűvé."

http://leporollak.hu/egyhtori/epito/BUNYAN.HTM