József Attila

 

Várlak

 

Egyre várlak. Harmatos a gyep,

nagy fák is várnak büszke terebéllyel.

Rideg vagyok és reszketek is néha,

egyedül olyan borzongós az éjjel.

Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét

és csend volna, nagy csend,

de hallanánk titokzatos zenét,

a szívünk muzsikálna ajkainkon

és beleolvadnánk lassan, pirosan,

illatos oltáron égve

a végtelenségbe.

 

1922. nov. 12