Gál Éva Emese

Esti vers
 
Most fésüli a föld haját a szél,
Hajlanak, belejajdulnak a lombok.
Gubancos korona a sok levél,
amit címzett még soha ki nem bontott,

bár minden életben van üzenet,
s minden parányi részben ég a távlat!
Szótagokra bontja az erezet,
a méltósággal elhulló csodákat,

s minden szótag, perc másképpen törik,
másképp sárgul, barnul, bár egy gyökérrel
szívja föl az átmenet nedveit,
hogy dacoljon az értelmetlenséggel,

mert minden létnek önmaga a tétel,
s e rendből csak a semmi a kivétel!