Itt küldöm a slágert, főleg azoknak, akiknek bűntudata van, és nem tudják feldolgozni. (Illetve a kényszeresség szintjén megrekedtek ebben a feldolgozási folyamatban.) Egyébként hasonló témát feszeget az az evangéliumi példabeszéd is, amit alább idéztem a Hegyi beszédből. Ahol Jézus azt mondja, vedd ki előbb a gerendát a magad szeméből, hogy majd kivehesd a másikéból is (a szálkát).

 

A slágernek több érdekes feldolgozását találtam. Egyik ilyen egy rockzenekar 80-as évekbeli nagylemeze, ahova beillesztették ezt a száz évvel ezelőtti keserédes, kávéházi nótát. Ők tudják, miért? Mindenki hallgassa meg a dalt természetesen, a szöveg olvasása a másodlagos. Itt alább a szöveg ismeretében írnék pár sort.

https://www.youtube.com/watch?v=1BQHqE-8xss

 

"Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát,"

Tudom, akik keresztény kultúrkörben nevelkedtek, már a könyökükön jön ki a bűn és bűnhődés témaköre. Jogosan, mert a hagyományos vallásosság fokozatosan kiürült, és az eredeti gondolatoknak sokszor csak az elferdített, életidegen magyarázatait hallgattuk. Ezt ráadásul a gyerekek, gyereklelkű felnőttek sokszor még félre is értik. Pl. a bűn központi dologgá válik, míg a büntetés irtózatos stb.

"Nappal kigúnyolsz, de az álmod enyém."

Nem áll egyetlen ember se a többi fölött, de ez saját magunkra aztán tényleg igaz. Pl. magam is meglepődök, mikor van egy számomra unszimpatikus ember, aki úgy érzem bánt engem vagy másokat, és ezzel képes kiváltani belőlem egy elemi erejű gyűlöletet. Ritkán, de előfordul. És akkor még arról nem is beszéltünk, mikor van egy kedves ember, és mégis összeveszünk halálosan. Föl se merül bennem, hogy én is lehettem a hibás. Nagyon könnyű az áldozati pózba belemerevedni. 

"Lesz még, hogy járnál egy kis ablak alá."

Ezzel szerintem a legtöbb ember akkor szembesül legkésőbb, mikor elveszti a szüleit vagy más, számára fontos embert. Miért volt olyan rohadtul fontos, hogy mindig nekem legyen igazam? Ráadásul legtöbbször pitiáner dolgokban, ami nekem semmi, de neki valamit jelentett volna.

"Akkor már késő, nem is gondolok rád. Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát."

Sok mindent lehet, de az elvesztett éveket vagy érzelmeket nem lehet visszahozni. Mikor olyanokra pazaroltunk időt és energiát, amik/akik nem viszonozták azt soha vagy nem hozták vissza a befektetést. Ezt bizony a veszteség oldalra kell sorolnunk a számadásnál. És hány olyan ember vagy esemény lehetett közben, amikor az én szeretetemet vagy odafigyelésemet igényelték volna.

Ez az igazi bűn és bűnhődés. Nem az, amikor magamat felsőbbrendűnek szeretném látni. Ha valaki nagyon jó embernek szeretné magát látni, azt csak úgy érheti el, ha lehasítja magáról a kisebb- nagyobb hibákat, gyengeségeket. Ebben az a csapda, hogy közben elmegy mellette az élet. A környezetének nem egy tökéletes emberre van szüksége. A többieknek arra van szüksége, hogy hús-vér emberként viselkedjünk, akik hibáik ellenére élnek valahogy, jól-rosszul. (Egyébként ez volt a kognitív terapeuta pszichológus, akit ismertem, legfontosabb mondata is.)

Nyilván ebben a fejtegetésben is sok a közhely, ahogy a slágerekben is. Mégis működik (legalábbis a slágerek:)