rizsa79 Creative Commons License 2021.06.05 0 0 7359

Bocs, hogy csak most írok, és remélem, hogy azóta se lett gondod a gyógyszerek miatt. Érdekességképpen megemlíteném, hogy én az SSRI mellé két gyógyszert szedek állandóan, ebből az egyik pajzsmirigyre való, a másik pedig folsav.

Mikor 10 évvel ezelőtt ez a nyavalya előjött nálam, akkor természetesen egyéb területen is kivizsgáltattam magamat. Kiderült, hogy a pajzsmirigyem rendkívül alacsony szinten termeli a hormonokat, és az endokrinológus szerint ez is okozhat mentális problémákat (pl. depressziót). Ehhez hozzájárulhatott a vashiány is, amire szintén ez idő óta szedem a gyógyszert. Annyi változott, hogy kiderült, hogy a szervezetem nagyon gyengén dolgozza föl a vasat, ezért tulképp. nem többlet-vasra van szükségem, hanem olyanra, ami segít a vas felszívódásában, ez pedig a folsav.

Hogy szoktam-e aggódni a gyógyszerek mellékhatása miatt? Természetesen igen. Megjegyzem még, hogy a fentiek közül úgy érzem, az SSRI-t tudnám elhagyni, ha muszáj lenne, a másik kettő nélkül szerintem megint kifogyna, gyöngülne a szervezetem.

Akinek még nem volt hiánybetegsége vagy ebből adódó problémája, szerintem az el se tudja képzelni, hogy ez mit jelent. Ezzel még az is így van, aki ettől szenved, és csak a pótlás után szembesül a drámai változással. Mikor a szervezet feltöltődik, és ennek hatására normális szinten kezd működni, akkor zongorázni lehet a különbséget az előző állapothoz képest.

Szerintem az SSRI gyógyszereknek is hasonló a hatásmechanizmusa, vagyis emeli a szerotonin szintjét a szervezetben. Ezért érezhet javulást a kényszeres, bár nem mindenki osztja ezt a tapasztalatot. (Annyit megjegyeznék, hogy a szerotonin alacsonyabb szintje kényszereseknél tudományosan bizonyított, ezt még a gyógyszerellenző Szendi Gábor is elismeri.)

És végül, ezek a biológiai okok, amikre visszavezethető több probléma, mint a kényszeres zavar is. Természetesen, az még nem nyert bizonyítást, hogy valaki csak a biológiai terápiától kigyógyult volna a mentális zavarából. Itt olyan, mélyen rögzült viselkedésminták is állnak a háttérben, amiket csak pszichológiai terápiával lehet feltárni. És akkor még nem beszéltünk a hiedelemrendszerről, ami minden kényszeresnek ott a tudata mélyén, és akkor is irányítja az életünket, ha valójában nincs is szinkronban a saját vágyainkkal, megérzéseinkkel, személyiségünkkel.

Nyilván egyik se ismeretlen téma az itteni olvasók számára, csak úgy gondoltam fontos, ha ezt néha újra leírjuk.

Előzmény: Törölt nick (7358)