Afrikaans8 Creative Commons License 2021.05.26 0 0 36

4. kötet

 

Hans Schomburgk

A vadon érverése

Művelt Nép, Bp., 1956

 

 

Hans Schomburgk (Hamburg1880október 28. – Berlin1967július 27.) zsidó származású Afrika-kutató, vadász, a 20. század első felének meghatározó német állatfilmkészítője.

Egy építész fiaként született, gimnáziumi tanulmányait Hamburgban, Lünebergben és Jénában végezte. 1898-ban 17 évesen Dél-Afrikába utazott egy farmra dolgozni, majd belépett az angol hadseregbe, és részt vett a búr háborúban. Utána Észak-Rodéziában teljesített szolgálatot. A szolgálatból kilépve nagyvad-vadászként dolgozott egészen 1912-ig, majd több különböző operatőrrel közösen az afrikai állatok és emberek életének a bemutatásának szentelte életét. 1906-ban vezette első önálló expedícióját, amelynek során felfedezte a Schikande-folyót és a Sengwe-tavat Dél-Angolában. A következő évben megállapította, hogy az álomkór terjesztéséért a cecelégy felelős.

Élete során többször is átszelte az afrikai kontinenst, miközben vadászott és ritka állatokat ejtett el. 1909-ben ő vitte az első afrikai elefántokat Európába, majd 1912-ben pedig a második élő törpe vízilovat a hamburgi Hagenbeck cég megbízásából (Hagenbecknek szintén több könyvét kiadták magyarul, illetve róla szóló kötetet is). Libériai utazásai során nemcsak a törpe víziló befogása foglalkoztatta, hanem filmezte az ott élő állatok és emberek életét, továbbá részt vett Nyugat-Libéria térképének az elkészítésében is, amiért is Londonban Libéria katonai attaséjává nevezték ki. Több ismeretterjesztő és játékfilmet készített Afrikáról, és az egyik ilyen film forgatásán ismerte meg későbbi feleségét, Meg Gehrtset is.

1933 után félzsidó származása miatt a náci propaganda teljesen háttérbe szorította; tilos volt könyveinek a megjelentetése, filmjeinek a szövegét átírták, és nevét mint készítőét ezekből kihagyták. Csak a világháború után nyílt újra lehetősége arra, hogy élményeiről előadásokat tartson, könyveit pedig több milliós példányszámban dobták piacra.