Macskamati!
Bizonyos értelemben szerintem is van szükség eljegyzésre:
* mindketten felvállaljátok a világ előtt az egymás iránti elkötelezettségeteket,
* a férj-jelölt szokja a 'rabság' gondolatát /érzését,
* a menyasszony-jelölt tudja, hogy a krapek meg van fogva, lehet dolgozni a 'kelengyén',
* a család is tudja, hányadán álltok, mikorra kell a nászajándékra valót összeszedni,
* lehet készülődni az esküvői meghívókkal, vacsorával, terembérlet, bejelentkezés anyakönyvvezetőhöz.

Amit hülyeségnek tartok, az az egy évnél hosszabb /pláne a sokéves/ jegyesség. Na, annak szerintem semmi értelme. Lehet együttélni 1/2, 1 v. 2 évig /annál tovább is hülyeség, addigra az ember eldönti, hogy akarja-e tartósan a másikat/, de a jegyesség az már az esküvőt előzze meg /néhány hónappal/.

Én egyébként azt mondtam az asszonynak egy gyenge pillanatomban, hogy 'Szeretlek és veled akarok élni, örökre'. Erre ő megkérte a én kezemet azzal, hogy 'Jó, de akkor házasodjunk össze'. Erre én igent mondtam, vagyis elvettem. Fél évi ismeretség után. Tíz évvel ezelőtt. Nem bántam meg. Sosem fogom. :)

/De a példám követését csak annak ajánlom, aki száz százalékosan biztos a maga és a partnere érzéseiben. Azoknak viszont nincs mire várniuk. Ilyen egyszerü./