A spanyolok elleni angol hadjárat, aminek egy össznépi lerészegedés vetett véget

Ha 17. századi fegyveres konfliktusokról van szó, a legtöbb olvasónak a középiskolai történelemórák nyomán alighanem az 1618 és 1648 között zajló harmincéves háború, esetleg Buda 1686-os visszafoglalása juthat eszébe. Jelentőségüket tekintve ez nem is meglepő, de az biztos, hogy egyik sem volt annyira különös, mint az angolok 1625-ös hadjárata Spanyolország ellen, amely ugyan grandiózus tervekkel indult, de végül teljes katasztrófába torkollott. Az andalúziai Cádizt megcélzó hadjárat során minden félrement, ami csak félremehetett,

az egészet pedig az koronázta meg, hogy egy teljesen felesleges erőd elfoglalása után az angol katonák annyira lerészegedtek, hogy a rajtuk ütő spanyol hadsereg könnyedén kardélre hányta őket.

Villiers elsősorban arra húzta fel a hadjárat marketingjét, hogy I. Erzsébet angol királynő idején egyszer már sikerült kihúzni Angliát a gazdasági válságból azzal, hogy spanyol hajókat fosztogattak, ezt pedig simán meg is lehetne ismételni. A hadjárat során nemcsak az Amerikából visszatérő, kincsekkel megrakott hajókat tervezték megdézsmálni, a part menti települések, többek közt a Sir Francis Drake által feldúlt Cádiz kifosztása is napirenden volt, mellyel az ellátási láncok elvágása volt a cél.

1625 októberére egy száz hajóból és tizenötezer emberből álló hadsereget sikerült felállítani a küldetéshez, és a hollandokkal is sikerült megállapodni, akik további tizenöt csatahajót küldtek az angoloknak – részben, hogy ne maradjon védtelen a szigetország, részben pedig, hogy ők is beszállhassanak a spanyol hajók kifosztásába. A flotta október 6-án indult útnak, de rögtön erős viharok állták az útját, melyek több hajót is hazakényszerítettek, és jelentősen megnehezítették az angolok haladását.

Az élelmük is hamar fogyni kezdett, és a spanyol hajóktól sem tudtak utánpótlást szerezni, ők ugyanis sikerrel kerülték el a viharokat, így pedig szükségszerűen az angol flottát is.

Cecil ebben a helyzetben az egyetlen reális lehetőséget választotta, és Cádiz felé vette az irányt, hogy az angolok által egyszer már feldúlt város elfoglalásával erősítse meg a pozícióját. Az andalúziai városban ugyanakkor tanultak a korábbi hibáikból, az 1596 óta eltelt évtizedekben jelentősen megerősítették a védvonalaikat, a kikötőben tartózkodó hajóknak pedig sikerült elhajózniuk az angol flotta döntésképtelensége és nem megfelelő felszereltsége miatt. Az egyre kétségbeesettebb Cecil így csak a kikötőt védő erődöt tudta elfoglalni, az ellenség üldözése helyett pedig arra utasította az embereit, hogy nézzenek élelem után.

Ekkor derült ki, hogy a nyugat-indiai flotta ezen a területen rengeteg bort tárol, az éhes és szomjas angol katonákat pedig nem tudták megakadályozni abban, hogy hullarészegre igyák magukat. Cecilnek néhány emberét sikerült visszahajtania a hajókra, a legtöbben azonban öntudatlanul fetrengtek a bortól, így pedig könnyű prédának bizonyultak a spanyol katonák számára, akik kardokkal tettek arról, hogy a támadók a korábbi állapottal ellentétben inkább hullák legyenek, mint részegek

https://telex.hu/eszkombajn/2021/05/20/anglia-spanyolorszag-hadjarat-bor