garass
2021.05.17
|
|
-1 1
3301
|
Ez a térkép valójában az 1930-as kiadású angyalos térkép. Ez ma is etalon lehet, de azt vedd számításba, hogy a Portyavezetőhöz képest legalább húsz évvel korábbi. Márpedig a Bükkben épp a 30-as években jelentős turisztikai fejlődés volt. Többek között ekkor készültek a Szt. István vándorlás útjainak festései és más útváltozások is.
Ez a Vesszős-oldali kiágazás érdekes lehet. A pontsoros szerpentin azonban ma biztosan nem ilyen szabályosan vezet. Az akkori térképen ebből fenn valóban egy S jelzésű ösvény vezetett ki a Szt. István kilátópontra. Ez ma is több irányból elérhető, de jelzés egyiken sincs. Érdeklődéssel várom, mit találsz.
A Bán-völgyéről az rendben van, hogy a rakodóig, sőt onnan is van a Zabó felé erdei ’ipari’ út, de onnan a Bálvány nem lehet kerékpáros téma. A Zabó-nyeregtől a Sinkó gerincén már Tarófőig is jelentős a szint, de onnan még tovább emelkedik, amin az sem segít, hogy ott gyalogtúraút van vezetve. Ilyen meredek utakra gyalogos és kerékpáros közlekedést együttesen nem szabad vezetni. Miskolci kerékpáros szervezetek részéről voltak próbálkozások – nem itt – hasonló közös utakra, de sem a BNP, sem a Természetjáró Szövetség nem hagyta jóvá. Szerintem helyesen. |
Előzmény: bükkis (3300)
|
|