Lator László

Elváltozik


                                    Vajon miért akarja úgy az Isten, hogy
                                      senki se haljon meg a saját arcával?
                                          (Giuseppe Tomasi di Lampedusa)

Egész nap félálomban, félig ébren.

Már befelé néz, hogy mindegyre lássa,
hol tart éppen a villámló sötétben
kilátástalan akadályfutása.

Fel-felbukik egy mondat, félidézet.
Fedőszöveg talán, valami másra
utal – nincs mód pontos fogalmazásra.

Most egyszerre játszódhat benne minden.
Minden részlet egy-egy egészt idéz meg,
és az egész is csak valami részlet.

Hányféle üzenet az idegekben,
közölni azt, ami közölhetetlen.

Enged az anyag, megbomlik a forma.
Itt-ott egy idom, egy-egy arcdarab,
az arcjáték összhangját megzavarva,
a többiről leválva elmarad.

A mozdulatlanságot gyakorolja,
vagy tehetetlen csúszik erre-arra.

Már bizonyosra vehető kudarca
a földi lényt, úgy látszik, arra inti:
elevenebb a benti, mint a kinti.

S elváltozik, már nem övé az arca.

(2006)