somytomy Creative Commons License 2021.05.12 0 9 42012

Alapvetően egyetértek a megfogalmazott gondolatokkal, bár sén a kritikus és a laikus fórumozó "viszonyát" kicsit fordítva gondolom. Legalábbis nem igazán értem, utóbbival szemben miért elvárás, hogy egy kerek, érzelemmentes hozzászólásban nyilvánítson kiegyensúlyozott véleményt, kizárólag az általa megvásárolt modellekről. Nagyon jó és a többi modellező számára értékes egy ilyen hozzászólás, de azért alapvetően a fórum nem sajtótermék, hanem kötetlen beszélgetés. Ennek megfelően mindenki azt írkál ide, amit akar és a többiek az így szerzett információval azt csinálnak, amit akarnak. Senkire nézve nincs kötelező érvénye bárminek, amit valaki ide a fórumba ír. Minden olvasó tudja, hogy itt nincs semmiféle lektorálás, szerkeztés, úgyhogy majd elolvassa az öt bekezdéses leírásokat meg a  "há ez gagyi" jellegű beböfögéseket is (meg a kettő közt mindent) és eldönti, hogy szerinte melyik nyom többet a latban (esetleg visszakérdez valamelyikkel kapcsolatban).

 

Én pont hogy a hivatásos kritikustól várnám el inkább, hogy többféle szakmai szempont alapján értékelje az akármit. A művészet esetében egyszerűen arról van szó, hogy mindenképpen szubjektív élmény, ezért a kritikustól is elfogadjuk ezt, ezzel szemben mondjuk számtech készüléknél már objektívebb értékelést várunk egy teszt olvasása közben.

Előzmény: Tyapa (42008)