Óriáskivetítők helyett dunai monitorok - az "őszirózsás" lázongás percről percre
https://hu.news-front.info/2018/10/30/ma-100-eve-kezdodott-az-oszirozsas-forradalom/
Amikor az országgyűlés október közepén összeült, hogy megvitassa a kül- és belpolitikai helyzetet, az október 17-i ülésen szinte bombarobbanásként hatott Tisza István kijelentése: „Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük.”
Az államapparátus, a hadsereg egyelőre még Wekerle Sándor kormányának engedelmeskedett. Miután ez a kabinet 23-án lemondott, a szocdemek, a Károlyi-párt és az Országos Radikális Párt képviselői még aznap a késő esti órákban Károlyi palotájába sereglettek, és minden sütnivalójukat latba vetették. Egy nemzeti tanács létrehozásán törték a fejüket, orosz mintára. Másnap a Népszava és a Világ bedobta a parlamenten kívüli "népkormányzás" frázisát.
Október 25-től a főváros népe egy héten át nap mint nap késő estig az utcán tartózkodott. A három felforgató párt képviselői aznap éjjel hivatalosan is megalakították a Magyar Nemzeti Tanácsot, és elfogadták a Jászi (Jakubovics) Oszkár, valamint Kunfi (Kohn, tévesen: Kunstätter) Zsigmond által megfogalmazott, számozását illetően a 48-as hagyományokat felidézni igyekvő 12 pontos kiáltványt. Azáltal, hogy a külföldet felszólította: a lemondott, de még hivatali idejét töltő Wekerle helyett velük vegye fel a kapcsolatot, a Tanács nyíltan ellenkormányként lépett fel.
Ezzel egy időben tartalékos katonatisztek és baloldali szocdemek Katonatanácsot gründoltak, amely tüstént megkezdte a fővárosban és környékén elhelyezett katonai egységek csatlakoztatását, valamint forró drótot teremtett a 80 helyi katonai alakulattal. A készülődés nem maradt sokáig titokban. Wekerle a kegyetlenségéről hírhedt Lukachich Géza tábornokot nevezte ki a budapesti katonai kerület parancsnokává, elrendelve a Nemzeti Tanács proklamációját közlő napilapok elkobzását.
A lázadást szító körök kirakatfigurája, a tehetetlen báb szerepére kiválóan alkalmas Károlyi Mihály gróf eközben már a Gödöllőn tartózkodó IV. Károlynál kilincselt, megpróbálva rávenni őt egy önkéntes hatalomátadásra. A király látszólag beadta a derekát, hajlandónak mutatkozott őt miniszterelnökké kinevezni - ám miután visszautazott Bécsbe, megmakacsolta, meggondolta magát.
Október 28-ára fontos bejelentést ígérve csődítettek tömeget a Nemzeti Tanács mögött álló erők a Károlyi-párt Gizella téri (mai Vörösmarty téri) helyiségéhez. A szónokok egy ideig szóval tartották a tüntetőket, mígnem elhangzott a jelszó: Menjünk Budára! A megindult emberáradatot a Lánchídnál a karhatalom feltartóztatta, majd a csendőrök sortüzet zúdítottak rá. Három ember meghalt, közel félszáz megsebesült. Mindez óriási felháborodást keltett. A Soroksári úton erre feltörték a Fegyvergyár raktárát, és kiosztották az ott talált puskákat, s hamarosan megkezdődött a különböző szervek, szervezetek csatlakozását bejelentő küldöttségjárás a Nemzeti Tanácshoz.
A dualista államhatalom mindinkább a teljes szétesés állapotába került. Amíg a Károlyi-palotából az Astoria szállóba költözött Nemzeti Tanács lázasan tanácskozott, József főherceg, menteni igyekezve a menthetőt, a testes Hadik János grófot nevezte ki miniszterelnökké (a történetírás egynapos miniszterelnökként tartja számon - az egyik karikatúrán egy magaslatról gurítják le a régi rend hívei "nagy remények között"). Az új kormány nyilatkozatában minden szépet és jót megígért, csak hogy az érlelődő forradalmat leszerelje.
Október 30-án már a gyárakat is ellepték az agitátorok. Ebédszünetben arról beszéltek, itt az idő, mindenki válasszon küldötteket, alakítsanak belőlük üzemi munkástanácsot. A laktanyákban mind szélesebb körben osztogatták a Katonatanács röplapját, amely felszólította a katonákat, hogy a jövőben csak ennek az új szerveződésnek engedelmeskedjenek. Lelkes tisztek végigjárták a fővárosi kávéházakat, éttermeket, és mindenkit a forradalomhoz való csatlakozásra szólítottak fel.
Estére hatalmas tüntetés bontakozott ki a Gizella téren. A jelen levő tisztek és katonák a tömeg követelésére levágták a király nevének kezdőbetűjét és a sapkarózsákat, miközben bejelentették, hogy két budapesti gyalogezred menetalakulatát, amelyek a fővárosban megbízhatatlanná váltak, Hadikék a Drávához irányították.
A forradalom „vezérkari főnökének” szerepében tetszelgő Szántó (Schreiber) Béla Lőb felszólította a tüntetőket: „Hozzátok vissza őket!” Néhány perc múlva közel tízezer ember indult el Korvin (Klein) Ottó, Korvinyi (Kohn) Árpád és Pusztai Gazda Jenő vezetésével a Keleti pályaudvarra. A tüntetők elfoglalták a pályaudvart, kiszabadították a frontra vezényelteket, és mintegy kétezer fegyvert zsákmányoltak, majd egy részük az Astoria szállóhoz, másik a Conti utcai katonai fogházhoz vonult. Itt kiszabadították a politikai foglyokat és a katonaszökevényeket.
Időközben az ugyancsak tetemes súlyfelesleggel küzdő, egyáltalán nem forradalmi megjelenésű Landler Jenő leállíttatta a Budapest felé irányuló vasúti forgalmat, ezzel megakadályozva, hogy a Lukachich kérésére útnak indított „megbízható alakulatok” elérjék a fővárost. Lukachich és Szurmay Géza honvédelmi miniszter csendőrei éjszaka megpróbálták elfoglalni a lázongás tűzfészkét, az Astoria szállót, de negyedórás tűzharcban alulmaradtak.
Az éjszaka eseményeihez tartozott, hogy Szántó emberei elfoglalták a térparancsnokságot, hatalmukba kerítették az intézmények, laktanyák, raktárak egész sorát, megszállták a rendőr-főkapitányságot, az őrszemélyzet főparancsnokságát, a telefonközpontokat, a pályaudvarokat és az Osztrák—Magyar Bankot, egyszóval a stratégiai fontosságú objektumok sorát. A folyami monitorok felsorakoztak a belvárosi Duna-part védelmére. A dualizmus erői fokozatosan visszaszorultak a budai vár területére. Hajnalban Lukachich Géza, majd Hadik János miniszterelnök, később József főherceg is telefonon tárgyalt IV. Károllyal. Hadik benyújtotta kormánya lemondását, és megegyezés született Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezéséről.
