Létrejött egy harmadik állami szervezet is a rendvédelemre: a polgárőrség.

Nem számított teljesen új alakulatnak, először 1914-ben hozták létre a behívások miatt meggyengülő csendőrség és városi rendőrségek feladatainak átvételére. A korábbi évekhez hasonlóan az alakulat 1918-ban is az önként jelentkezőkre épített, tagjai napi munkájuk mellett láttak el szolgálatot. A polgárőröknek nem is létezett külön központi parancsnokságuk, mint a nemzetőröknek, szervezetüket egyszerűen a Belügyminisztérium alá rendelték. Alkalmazásukért az egyes településeken közvetlenül a néptanácsok és a közigazgatási hatóságok feleltek. A polgárőrségben való szolgálat külön díjazással nem járt, egyenruhájuk sem volt, felszerelésüket a helyi viszonyokhoz igazítva állapították meg. Előírták, hogy polgárőr nem lehet olyan személy, aki már valamelyik másik fegyveres rendfenntartó szervezetnek tagja.

Amikor kiderült, hogy a nemzetőrösdi befuccsolt, főleg azért, mert sokan csak a javadalmazásért jártak be, illetve vették fel az egyenruhát, és tényleges munkát nem vagy alig végeztek, Fényes szabálymódosításhoz folyamodott. "Ezen rendelkezéseket szükségessé teszi az a körülmény, hogy a helyi nemzetőrség egyes helyeken immár teljesen fegyelmezetlen csoportokká kezdtek átalakulni és tagjává szegődött minden olyan megbízhatatlan egyén is, aki a termelő munka helyett csupán a nemzetőri illeték miatt állt névleg vagy csak igen kis teljesítménnyel a nemzetőrség szolgálatába, anélkül, hogy arra komoly szükség lett volna" - indokokta a népköztársaság kormánybiztosa november végi döntését.

A létszámában leépítendő nemzetőrség helyett Károlyiék erre az amatőr gárdára kívántak egyre inkább támaszkodni, amelyik az államnak legalább pénzébe nem került. 500 lakosonként 10 puska kiutalását engedélyezték. A fegyverek zöme régi, elavult és átalakított orosz puska volt, amelyekhez darabonként mindössze 10 töltény járt.