Gajdos András

Őszület

                         1.
Kőre koppant világok gurulnak a lábam elé:
melegbarna óceánok mosnak sápadt partokat.
Ki érdemelné meg, hogy egyet tenyerébe véve,
szívformájú szigetében fölfedezze arcodat?

                         2.
Folyó feketedik, halkan hűl az est,
szelíd színeivel fehér falra fest.
Levelek úsznak el: tölgy, gesztenye, nyír,
s mindegyiken ott ég pár csöpp hetyke pír.

                         3.
Makulátlan kékre vetkőzött az égbolt,
lehorgasztom magam, szégyen súlya húz.
Megszürkült szememből peregnek a percek,
míg egy feszült ágon lassan peng a blues.

                         4.
Szél kergeti a leveleket,
levél kergeti a szeleket,
zizeg a szél, zörög a levél,
zizeg a szél, zörög a levél.

Tér fürdeti a verebeket,
veréb fürdeti a tereket,
tocsog a tér, vacog a veréb,
tocsog a tér, vacog a veréb.

Vizek tükrözik az egeket,
egek tükrözik a vizeket,
dadog a víz, didereg az ég,
dadog a víz, didereg az ég.

                         5.
Csöndes délutánba tunkolt tölgyfaágról
sűrű napvilág csorog,
s alatta a mézillatú tarkaságban
kócos árnyék ácsorog.

                         6.
Fenyőcsúcsok csiklandoznak
bágyadt bérceket,
arany bükkös fogja fel a
foszló fényeket.

Fenyő és bükk árnyékában
vándor lépeget,
tekintete fogja fel a
fáradt-kék eget.

                         7.
Ráléptem, hát megroppant a levél gyönge gerince,
nem görgeti tovább az úton kerge szél.
Törött teste elvegyül a járdaszéli szemétben,
se nyárról, se fáról, se mennyről nem mesél.