"Ez nem igaz amostani meccsekre. Az RKC ellen nem volt több helyzetünk, mint csütörtökön."
Ez csak arra vbizonyíték, hogy már a bajnokságban is rosszak vagyunk.
"De, ha igazad lenne, akkor minden csapat több helyzetet dolgozott volna ki nálunk. Ez sem igaz."
Én a helyzekialakításról és helyzetkihasználásról is beszéltem, valamint a védekezésről is. Ha egy csapat a kevés helyzetét hatékonyan használja ki (lásd: Bayern - PSG), vagy kevés helyzetet alakít ki, de jól védekezik, akkor az is elég lehet a győzelemre. Nam szorulnak rá, hogy sok helyzetet alakítsanak ki.
"Csak azt ne mondd, hogy csütörtökön komoly tempó volt! Mindkét meccsen mi határoztuk meg a tempót."
Lehet, hogy nem volt komoly tempó, bár, szerintem az, hogy nem tudtunk letámadni és mindig vissza kellett zárni a védekezésben, az bizony kimeríti a játékosokat -, de azt láttuk, hogy mindkét meccsen kipukkadtunk a végére.
"De a védekezési hibákat sem láttam. Legalább is, ha összehasonlítjuk a Roma védekezései hibáival."
Nem? Hát, erre most mit mondjak...
"Az amszterdami második gól védekezési hiba volt, de semmi köze nem volt a tempóhoz."
Mindennek van köze a tempóhoz. Ugyanis, a kihagyás a koncentrációban (a szögletnél) is a fáradtság eredménye.
"Passzaink 88%-a volt jó, míg nekik csak 75."
Mit értünk vele, hogy mezőnyfölényben játszottunk és sokat passzoltunk, amikor lényegében csak kb. 15-20 percig voltunk jobbak játékban?
"Gondolom most a Liverpoolra gondolsz, mert kívülük nem találkoztunk ebben az idényben olyanokkal, akiknek sokkal jobb, gyorsabb, erősebb játékosaik lettek volna. Bergamoban Zapata erősebb volt, mint Schuurs, de Amszterdamban már nem. A Románál épp az tűnt fel, hogy minden csatáruk milyen lassú volt, és milyen bizonytalanok voltak bekkjeik."
Szerinted nem találkoztunk. Szerintem meg igen.
"Mint már mondtam, egy hónapja oda-vissza vertük volna őket is, mint ahogy a náluk jobb Lille-t is vertük."
Ez megint egy teljesen értelmetlen és bizonyíthatatlan állítás. Minek ilyenekkel dobálózni? Egyáltalán nem biztos, hogy nem estünk volna ki egy hónappal korábban is.
Ha neked jólesik, hogy felépíted magadnak ezt az álomvilágot, ahol minden győzelmünk teljesen megérdemelt, de minden vereségünk ármány, bírói hiba, rossz talajú pálya és balszerencse eredménye, akkor tedd azt. De ezzel csak magadat csapod be. Még egyszer: ennyi balszerencse nincs.