nj Creative Commons License 2021.04.17 0 0 26868

"2016-ban a BL-ből a Rosztov vert ki minket, a második meccs alapján, megérdemelten, de nem azért mert jobb csapat nálunk."

 

Hanem? Ha megérdemelten jutottak tovább, akkor miért nem voltak jobb csapat nálunk? Fordított esetben is ezt mondanád, pl. a 2019-es Real és Juventus elleni meccsekre, hogy megérdemelten jutottunk tovább, de nem vagyunk jobb csapat náluk? Mert, ezt akkor azért nem hangoztattad ennyire.

Egyáltalán, nem is értem, hogy mit értesz azon, hogy "nem volt jobb csapat"? Akkor amikor éppen találkoztunk velük? Vagy úgy általában? Amikor a Reallal összefutottunk, akkor éppen válságban voltak (azt nem sorolom ide, hogy a második meccsen Ramos hiányzott náluk, mert arról ők tehettek), mi pedig éppen a csúcson, ha előző évben, vagy idén találkoztunk volna, nem valószínű, hogy továbbjutottunk volna. A 2010-es években rendre simán vertek bennünket. 2019-ben nem és a két meccs alapján teljesen megérdemelten jutottunk tovább. Akkor most melyik számít jobb csapatnak? Szerintem, 2019-ben mi, de idén pl. feltehetően ők, hiszen simán továbbmentek az ellen a két csapat ellen, akik a csoportban előttünk végeztek. Akkor viszont, ha következetesek vagyunk, a Rosztov - és a többiek is, akiket felsoroltál - is jobb csapat volt 2016-ban.

Olyan nincs, hogy nekünk folyton balszerencsénk van és állandóan ellenünk fújnak a bírók (kivéve, amikor nyerünk, mert az, persze, mindig megérdemelt, ugye? :-)) és azért esünk ki! Nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy továbbjussunk. Érdekes módon nem citáltad a 2016-17-es Rosztov előtti BL-selejtezős párharcunkat, amikor a PAOK ellen jó pár szerencsés momentum a kezünkre játszott, nagy mázlivel nyertünk egy olyan meccsen, amelyen az ellenél volt jobb. Akkor mondhatták volna ők is, hogy nem a jobbik csapat nyert. És akkor el sem jutottunk volna a Rosztov elleni meccsig. Vagy a Schalke is mondhatta volna ugyanazt, amit te a Tottenham-meccsről, hogy már a kezükben volt a továbbjutás - 3-0-ra vezettek a hosszabbításban és 10 emberrel játszottunk - és kiengedték a kezükből. És még citálhatnék hasonlókat, Valencia idegenben, az első Lille-meccs otthon, Benfica idegenben stb.

 

A De Boer-féle csapathoz képest van előrelépés, ez egyértelmű. Igaz, most van invesztíció is, akkor meg nem annyira volt ez jellemző, tehát jobb az alapanyag is. De nemcsak erről van szó, hiszen látjuk, hogy De Boer Angliában és Olaszországban jobb anyaggal is megbukott és most a válogatottal sem brillírozik. Azt sikerült elérni, hogy a nálunk gyengébbeket (Panathinaikos, Celta, Kobenhavn, Legia, Sturm Graz, Standard Liege, Dinamo Kijev, PAOK, Apoel, Lille, Midtjylland, Young Boys) - ha időnként gyenge játékkal is -, de rendre megverjük. Az elmúlt 3 évben már nem voltak olyan égések, mint korábban az a gyalázatos szereplés a Molde, Fenerbahce, Celtic csoportban, kiesés a Steaua, a Salzburg, a Rosztov, a Dnyepr ellen. (Talán, a Getafe volt a kivétel, de arra a párharcra nem volt normális keretünk, annyi volt a sérült és a frissen felgyógyult játékos. Az volt a döntő tényező, nem a provokáció. Simán lefutballoztak minket, a hazai győzelmet sem érdemeltük meg. A Nice-t és a Rosenborgot 2017-ből most vegyük ki a kalapból Nouri miatt.) A hozzánk hasonlóakat időnként legyőzzük (Benfica (o), Valencia (i), Lyon (o), Schalke (o)) időnként nem (Lyon (i), Schalke (i), Atalanta (o), Valencia (o), AS Roma (o)). Az olasz, spanyol, angol, német ligákból érkező topcsapatokkal (Manchester United, Liverpool, Tottenham, Chelsea, Bayern, Juventus, Real Madrid) rendszerint nem boldogulunk, legfeljebb, ha az ellenfél éppen válságban van, esetleg kifog egy rossz napot, mi pedig egy nagyon jót, akkor elkaphatjuk őket. Viszont, ez a ritka kivétel, erre építeni nem lehet és főleg sorozatban nem tudjuk megcsinálni. Pontosan ugyanúgy győznek, vagy jutnak túl ellenünk, ahogy pl. mi nyertük meg a PAOK elleni párharcot gyenge játékkal is: rutinból. Mert az ő játékosaik már játszottak 30-40 egyenes kieséses BL-meccset (fejenként, természetesen), a mieink meg a tizedét, a PAOK-játékosok pedig legfeljebb az EL-be jutnak be. Mert Liverpool és a többiek pl. a saját bajnokságukban (ami egy topliga!) játszanak évente 10-12 meccset hasonlóan erős ellenfelek ellen, mi pedig az Eredivisie-ben (ami viszont messze nem tpliga!) 4-6 éles meccset a Feyenoord, PSV, AZ ellen, akik még nálunk is ritkábban találkoznak az európai élvonallal, de még az EL-ben sem húzzák sokáig, pedig az már a 2. vonal. Az RKC ellen nem lehet felkészülni egy AS Romára sem, nemhogy egy Bayernre, vagy Manchester Cityre. Ezért állítom, hogy a BL-ben a realitás a 3. hely, mivel nagyon ritka, hogy ne kapj legalább 2 topcsapatot, ha a 3. kalapból sorsolnak, de sokszor még a másodikból sem sikerül elkerülni.

 

Ezen akkor tudunk változtatni, ha legalább feleannyi pénzből tudunk gazdálkodni, mint ők és hasonlóan erős bajnokságban játszunk. Mivel, ha lesz Szuperliga, akkor sem fognak oda bennünket bevenni és a BeNe League sem jelentene nagy változást, ezért erre csak egy - igaz meglehetősen unortodox - megoldás látok: felvételt kellene kérni a Bundesligába, nagyjából olyan státusszal, mint ahogy a Monaco játszik a francia első ligában. A Bundesliga erős bajnokság, az angolhoz képest nem, de a hollandhoz képest hatalmas TV-pénzekkel, tradícionálisan erős csapatokkal, a világ legjobb edzői onnan kerülnek ki, a legtöbb csapatuk hollandabb stílusban játszik, mint maguk a hollandok. Modern stadionok, tele nézőkkel, profi lebonyolítás. A nyugati fele földrajzilag sincs olyan messze, legfeljebb Münchenbe, Berlinbe és Lipcsébe kellene "messzire" utazni, Augsburg és Wolfsburg közepes, a többi klub az ország nyugati felén van. Kultúrálisan sincs akkora különbség. És a játékosaink sem biztos, hogy elmennének máshová, ha topligában játszhatnának és annak megfelelő fizetést is kapnának. A németek is nyernének vele, feltehetően egy Mönchengladbach-, vagy Dortmund-szurkolót - és ennek hatására a TV-t is - jobban érdekelné egy Ajax elleni meccs, mint egy Mainz, vagy Augsburg. Számunkra az egyetlen hátulütője - már, persze, azon kívül, hogy kicsi a realitása, hogy ez akárcsak felmerül is valakiben a vezetőink közül -, hogy jóval kisebb esélyünk lenne a bajnoki címre. Viszont, a legjobb 4 közé kerülni - és ezáltal rendszeresen a BL-ben indulni - azért lenne esély. Érzésem szerint az első 8 csapatban még a jelenlegi büdzsével is benne lennénk, márpedig az 5.-6. hely EL-csoportkört ér jelenleg, a 7. EL-selejtezőt. Az ottani TV-s pénzekből pedig még erősebb csapatot lehetne építeni egy olyat, amelyik többnyire ott van a 4 között.

Az egy más kérdés, hogy mennyire lenne nélkülünk komoly a holland bajnokság, ill. a szurkolóknak mennyire hiányoznának a Feyenoord és PSV elleni meccsek, ha cserébe rendszeresen játszhatnák az európai krémmel évente 2-3 jó csapat a BL-ben (továbbjutás esetén több is), plusz garantáltan 2-2 meccs a Bayern, Dortmund, Leipzig, Eintracht, Gladbach stb. ellen.

Ha elfelejtjük az érzelmi szempontokat, akkor pusztán racionálisan gondolkozva, ezt érdemes lenne megvizsgálni és felmérni a lehetséges következményei. Több fantázia lenne benne, mint a BeNe League-ben, pedig azt már évek óta vizsgálgatják.

 

"Amíg Mazraoui vissza nem jön, így hagynám a védelmet."

 

Úgy érted, kihagynád Renscht, Schuurs kedvéért?

 

"Idrissi ismét igazolta, hogy értelmetlen volt bérbe venni, és miatta Promest elengedni."

 

Az elsp megállapítás igaz, a második hamis, mivel előbb merült fel Promes távozása, mint Idrissi bérlése. Nem kellett volna bérbevenni, de Promest nyugodtan elengedhettük, semmi szükség nem volt rá.

 

"Egyelőre csalódott vagyok, és nem érdekel a kupadöntő, de lassan azért ráhangolom magam. Ha nem is fontos, de mégiscsak egy díj."

 

Én a BL-kiesés után voltam szomorú, csalódott nem, mert az volt a papírforma. Az EL engem kevésbé érdekel.

Előzmény: Gyenyi (26866)