Lutra Creative Commons License 2021.04.16 0 0 96381

Halmai Tamás

Kormok gyújtogatója

Olvasnék bár a szörnyek evolúciójáról,
míg ki nem betűzöm a tükröt, semmit sem
értek belőlük: magamból. És ha Igéből
forrásoznak is szavaim, de amit megcselekszem,
zavaros víz és sárba fúló jószág, hiába
veszem számra a múlhatatlanság hitét.
És ha elmorzsol is esténként sejtről sejtre
egy igazabb lét, szerelem pedig nincsen
énbennem, kormok gyújtogatója vagyok.
A szerelem benső démonoknak tesz ígéretet,
hogy mától nem kísértem őket; és tengerek
alá rejt titkokat, hogy a halak megtalálhassák;
és együtt örvend mások szerelmével, mint a
lélek szegénye, aki toronyszobában nevelkedett,
de onnan völgyek koldusaira ejtette könnyét.
A szerelem hű a változáshoz, mert angyallal
szövetkezik a jóra: ránk, akik nem vagyunk jók.
Mert nem ismerjük ki magunkat a világból,
de a világ fények színe elé bocsátja a vakot is.
Mikor felnőtt voltam, úgy hajlottam, mint
a komótos hegyek, és úgy vett szállást bennem
a gondolat, ahogy az éjszaka húzza meg magát
elhagyott vedreinkben. Minekutána te gyermekké
tettél, elhagytam a felnőtthöz sem illő dolgokat.
Mert most látunk, de akkor meglátnak minket
holtiglan. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet;
ezek között pedig legnagyobb a szerelem.