Miért? Miért pont ő? Miért nem én? Ezek a kérdések kavarognak a fejemben. Pedig tudom, hogy hülyeség, mert nincs válasz. Mégis. Három nap alatt három ismerősömet vitte el az átkozott vírus. 45 éves, életerős, egészséges hölgy, naponta jártam hozzá a pékségbe, sokat beszélgettünk. 55 éves üzletvezető hölgy, a család ismerőse, ismert betegség nélkül. A legfrissebb a mai, a leglesúlytóbb. 45 egykori postás kollégám. Egészséges, aktívan, egyesületben focizó srác. Három kiskorú gyermeket hagyott hátra. Egyszerű kézbesítőből a dunántúli régió egyik vezetőjévé küzdötte fel magát, minden hátszél nélkül. Nagyon kedveltem, mert megmaradt annak az egyszerű, jókedvű fiúnak, akinek megismertem, mikor a postás táskát vitte a vállán. Miért kellett neki árván hagyni a gyerekeit? Én miért úsztam meg? Szerencse? Ítélet? Isten? Karma? Végzet? Sors? Nyugodj békében Attila!