Köves István
Régi nóta
Illúzió a szerelem, szívek tündérszép illúziója _ _
Akkor, útközben, épp a meztelen ebédre menet,
ritmikus üvöltés állított meg a Giovanni szobájából,
a felkapott és proccos 118. Nyugati sugárút
és a dohos homályba futó Wesselényi utca sarkán,
kattogó bakelitról, vagy tán nyávogó, szalagos magnóról?
A régi nóta:
Hogy nemzedékem legjobbjai
nem hisznek nemzedékem legjobbjainak,
hisz nemzedékem legjobbjai
nem bíznak nemzedékem legjobbjaiban
látva, némán lapulnak nemzedékem legjobbjai,
nem szólnak, nem írnak, nem üzennek,
csak félnek fogvacogva, hogy hirtelen kiderül,
nem is ők nemzedékem legjobbjai.
Itt, e sarkon, hol nem száguldanak a fúvó paripák,
nem dübörögnek fel a testvéri tankok, dehogy,
némán illeszkednek a forgó fogaskerekek,
és barnahabosan csepeg a fáradtolaj,
mielőtt elérnénk a napsütötte sávig, fölüvölt
a régi nóta:
Hogy nemzedékem legjobbjai
nem hisznek nemzedékem legjobbjainak,
hisz nemzedékem legjobbjai
nem bíznak nemzedékem legjobbjaiban
látva, némán lapulnak nemzedékem legjobbjai,
nem szólnak, nem írnak, nem üzennek,
csak félnek fogvacogva, hogy hirtelen kiderül,
nem is ők nemzedékem legjobbjai.
Ebben a pengetarajos drótokkal kerített kis stadionországban,
ami ma a hazánk, ittfelejtett dalosoké, törtderekú dacosoké is,
ahol a retardált múlt és a letérkövezett jövő közé szorulva
fogatlan, fogadatlan, kúratlan kurátorok kedvét keresve
még mindig borról, lányról, szabadságról szól a
régi nóta:
Fiúk, nemzedékem legjobbjai
már nem hisznek nemzedékem legjobbjainak,
hisz nemzedékem legjobbjai
már nem bíznak nemzedékem legjobbjaiban
látva, némán lapulnak nemzedékem legjobbjai,
nem szólnak, nem írnak, nem üzennek,
csak félnek fogvacogva, hogy hirtelen kiderül,
már nem is ők nemzedékem legjobbjai.
*
Haza for sale
Ahogy meg vagyon írva:
Ott ül Jónás a parton, csapzott prófétaszakállát csiklandja a szellő,
rozsdás nagy késével szeleteli a púposhátú bálnát, akciósan,
a gyűröttbarna reciklikált csomagolópapírzacskókba,
szájsarkában parázsbafúlt cigarettacsikk, szemében szánalom,
izzad a gatyarohasztó melegben, s nem fogy előtte sora a várakozóknak,
a tétlen remény reménykedőknek, a türelmetlenebbek meg már átkozódnak,
öklüket rázva hajigálnak Jónás felé égből hullott kígyót, békát,
miközben, ezzel mit sem törődve, a stadionokhoz vezető térkövezett úton
halomba hordja a szél a hazánkban ideiglenesen állomásozó
rosszkedv és mélabú visszaválthatatlan maradékát.
