"Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának vezetője, a PTE Természettudományi Karának tudományos dékánhelyettese, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatos híráramlás sokkal inkább egy gyógyszer- és vakcinafejlesztő cégek között kialakult kisebb háború eredménye, nem pedig bármilyen vérrögképződési probléma.
Hozzátette, azt gondolja, hogy statisztikailag semmilyen relevancia nincs az AstraZeneca vakcinája és a vérrögképződések között. Rámutatott, hogy a beoltottak száma meghaladta eddig a 25 millió főt a világban, ebből pedig 37 esetben fordult elő bármilyen probléma.
Hangsúlyozta, az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatos hírverés nem biológiai, vagy virológiai szakmai kérdés, hanem sokkal inkább gazdasági.
Merkely Béla kardiológus, a Semmelweis Egyetem rektora és a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója teljesen egyetértett a Jakab Ferenc által elmondottakkal. Egyben felhívta arra is a nézők figyelmét, hogy a szívinfarktus, a stroke, a tüdőembólia vérrögképződésen alapuló gyakori kórképek, amelyek véletlenül is gyakran előfordulnak.
Szekanecz Zoltán belgyógyász, immunológus, reumatológus szakorvos, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára csupán néhány kiegészítést tett a fentiekkel kapcsolatban. Elmondta, hogy vizsgálatok kimutatták, hogy a Covid-19 esetében a tromboembólia kockázata százszorosa, mint amit az AstraZeneca vakcinájánál tapasztaltak.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210409/merkely-bela-jakab-ferenc-es-szekanecz-zoltan-nagyon-hatarozott-velemenyt-mondott-az-astrazeneca-vakcinajarol-477746