Fövényi Sándor

Néha elgondolkodom

néha elgondolkodom,
valóban a víz-e az úr,
mert páran tivornyáznak tákolt tutajokon,
kicsit félve, hogy a tartókötél meglazul.
itt régen nincs vihar, se tépett vitorla,
a bolha köhög, az oroszlán gyáva,
néhány sunyi a markába röhög,
ők látják mily szép a király új ruhája.
vetkőzzünk mi is pucérra,
ne lógjunk ki a sorból,
mégis, ha elszakadna a cérna,
kortyoljunk valami ócska borból,
ez majd összekovácsol minket,
bátrak leszünk, ostoba hősök,
mert lassan elérjük azt a szintet,
mit ránk hagytak a boldogtalan ősök.
szolga vagy, az is maradsz,
ha nem tetszik csinálj jobbat,
legyél szívós mint a tarack,
szúrd át bőrét a hatalomnak.
alatta levegő, és semmi,
olyan akár a felfújt luftballon,
és mikor megpróbálsz lélegezni,
bűzlik mint a macskaalom.
engem nem érdekel, ki jön, megy, marad,
a harag rossz tanácsadó,
azt tudom az írás megmarad,
ami elszáll, az a becsület, a szó.
ezért vésem betűim papírra,
melyből majd hajóm hajtom,
és rábízom a verejtékes áramlatokra,
mert mégis csak a víz a hatalom.