Gyenyi Creative Commons License 2021.03.26 0 0 6183

"Az abból nem fog kiderülni, ha esetleg megverjük a letteket."

Abból nem. De abból esetleg igen, ha mások kezdenek, illetve mások lesznek a szerepek.

 

"Tekintve, hogy az pont hattal több, mint amit a teljes kezdő csatársor összehozott, jó!"

Szerintem Kluivert, főleg az első félidőben, jobb volt nála. De a másodikban már egyikük sem volt sehol. A többi támadó valóban még rosszabb volt. Azért jónak nem mondanék olyat, aki ennyi helyzetet kihagy. Jó csak Scherpen, Schuurs és Teze volt.

 

"Ebből is látszik, hogy nem volt hiba hagyni őket elmenni az Ajaxból, ahogy De Wit, Matusiwa, Lang, Botman esetében sem. Brobbey-t sajnálom egyedül."

Botman és Lang még jó lenne a kispadon, de megértem, hogy azért nem maradtak. Lang számára a kispad is kérdés lett volna, mert Promes és Labyad, szerintem, ami Labyadot illeti jogtalanul, előtte álltak. (Miután Lang elment, már Promes is jogtalanul előzte volna meg.) Amikor Matusiwa elment, nem gondoltuk, hogy Alvarez kb. ugyanabban a szerepben lesz jó, és hogy eleve erre a szerepre szükségünk lesz. Nem biztos, hogy Matusiwa nem lenne jobb erre, de ezt már nem tudjuk meg. Persze ez nem ennek a topiknak a témája.

Előzmény: nj (6182)