Lutra Creative Commons License 2021.03.24 0 0 96329

Varga Imre Lajos

Filozófiai vita

     (a categorikus imperativus
      értelmezésével kapcsolatban)

A Kandúr
Örök parancs, hogy egeret egyek, szürke bundájút
roppanós csontút, dögre hajszoltat. Sorsa ez, mert hát
kárt okoz – mondom én, a Kandúr, védője a háznak,
kit egy nyolcfős alomból nagy ügyesen kiemeltek!
Tejjel itattak, így nőttem nagyra, növelve karmom,
pusztítani ösztön szerint a semmirekellőket.

Az Egér
Az én parancsom: mindentől félni, bújni a lyukba,
a teli kamra tilalma nekem életre szóló!
De én azt régen tudom, bár nem vagyok filozófus
és Kant tanítvány, mint Ön, a Kandúr, hogy kései bánat
ha nem fogom fel csöppnyi agyammal: népem, a zsákmány
nagy veszélyben él, de szaporodunk, évente tízszer!
Kandúrból kisebb a felhozatal, és macerásabb!

A Kandúr
A választott én vagyok, nálatok százszor erősebb!
Apám, nagyapám, és felmenőim közül az összes,
törvényünk által felhatalmazva tette a dolgát,
és fölötte állunk a cincogó, bamba tömegnek.
Éltetek célja, szaporodni és enni halálig,
míg a számunkra hatalmat adó, bölcs és szent a törvény.
Rágd csak át magad egyszer a „Tiszta ész kritikáján”,
Egy régi könyv ez, de ízleni fog, megtölti bendőd
magvas tartalma, és meggyőz, Egér, majd igazamról!

Az Egér
Az igazadról? Miénk ránk nézve igaz ugyanúgy,
és erkölcsi parancsként jobban is funkcionáló,
mert nem a pusztítás, de az élet benne a lényeg.
Fárasztasz, Kandúr! Hagyj már megtérni lyukamba békén.
Az őrzött éléskamrába este majd belopózom
a fúrt falon át. Velem tart, hiszen éhes a népem.
Lakomázunk, mert bölcs szavaktól egér nem lakik jól.
Lásd be, a sokaság ellen nem győzhet az erőszak!
Bízd ránk a kamrát, idd langyos tejed, hagyj minket élni,
ezer éhezővel szemben meg nem védheted úgysem.