"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!" Tamási Áron: Ábel Amerikában. Itthon, otthon érezzük magunkat. Feleség, gyerekek, unokák, szomszédok, kollégák. Meg persze te magad. "Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyva vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen, ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben! ( Marcus Aurelius) Miért indulunk mégis útnak? Csak a három legfőbb okra mutatnék rá. Van a menekülési vágy. Már nem tudod elviselni az otthon békéjét, csendjét nyugalmát, vagy zaját, bajait. Van a határterjesztés vágya. Tágítani az otthonosság határát. Meg szeretnéd ismerni a tágabb környezetet is, hogy az is otthonossá váljék. Végül van az egyszerű élvezkedési vágy. Nem megismerni mész, nem keresed tudatosan az alkalmakat, nem ülsz be beszélgetni kocsmákba, nem vizsgálod a növényzetet, egyszerűen csak mész, kis nirvána élmény, ősi funkcióöröm. Valójában persze a három fő motívum keveredik. Az, hogy egyedül mész, vagy társasággal, nem sokat változtat, utóbbi esetben erősebben jelen van veled ami otthon maradt. A negyedik okot nem részletezném - azért jöttem, hogy megmutassam ezeknek a hitványaknak, milyen is az igazi ember - csak hallomásból ismerjük.