malacka Creative Commons License 1999.10.19 0 0 108
Hova tegyem a termosztátot? A jelenlegi MM az étkezőben van. Az észak-nyugati fekvésű hálószobába, vagy a keleti fekvésű étkezőbe? (ha reggel besüt a nap, akkor melegebb van, később kapcsol, hidegebb a háló, ha a hideg hálóba, akkor túlfűti az étkezőt)
Az MM termosztáton ez a piros kapcsoló (napocska/holdacska) tapasztalatom szerint nem ér semmit, akárhol ahol laktam idáig és ilyen volt, kapcsolhattam akárhová, semmi változás.
Többen említettétek hogy a termosztát a 0-át kapcsolgatja. Mért nem a fázist? Egy mezei kapcsolónál legalábbis így szabályos.

Még egy kérdés:
A ház harminc éves, a drótok is. Az alternatív kapcsolást elegánsan úgy oldották meg anno, hogy mindkét kapcsolóban arra a két pólusra ami között kapcsol (nem tudom hogy mondják szakszerűen) a fázist és a nullát kötötték és a két kapcsoló között van a lámpa. Az még semmi hogy van olyan kikapcsolt állapot amikor a foglalatban mindenhol fázis van, a nagyobb baj a következő: Kipróbáltam, minden működik, három négy kapcsolás, majd az ötödiknél csatt, villanyóra le. Szétszed, átvizsgál, visszakapcsol. Megint működik, megint csatt. Akkor már a fél város is. Kapcsolók tönkrementek.
Most nekiállok, átkábelezem szabályosan, de azért érdekelne ez mitől volt? Én arra gondolok hogy átkapcsolás közben áthúz/összeér a kapcsolón belül a fázis és a nulla.
Még jobban érdekel, hogy tudtam levágni a városrészben a villanyt? Ennyira vacak a kábelezés? Jelenleg úgy néz ki az áram bejövetele hogy van az óra, azon a szokásos 16A-s automata, majd két kör a házban két-két olvadóbiztosítóval.

Mrcsaba
Prodaxot én Baumaxban vagy OBIban vettem, egyszerűen azért, mert még a Keravillokban is (a kisebb villamos bolrtokról nem is beszélve) kicsi a választék. A fehér aljzathoz csak krém keret van, stb. Viszont az említett két boltban viszonylag teljes a választék. Azt hogy az árak más bolthoz képest hogy állnak nem tudom, remélem nem verte át. Egy árra emlékszem, a sima egyes fehér keret 150 Ft.