Szőcs Kálmán 

Csak én

Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem őrzi már.
A szomszédasszony rég elfelejtett,
bár ajtajába még kiáll.

Szobámban újra alszik minden,

a vázában már nincs virág,
s kezedre nem vágynak remegve
az ablakban petúniák.

Már nem miattad gyúl vörösre
a fény, mely hozzám becsorog,
s az este omló kék haján már
nem villan fehér mosolyod.

Csak én foglak még néha kézen,
ha nem lát senki, s úgy megyek,
lehunyt szemekkel, álom-szépen,
a csillagok felé veled.