„ha Brobbey aláírt volna, akkor szerintem lehet, hogy esélye lett volna egy EL-kezdőhelyre”
Kevés esélye így is van. Ha aláírt volna se lenne több. Ősszel még Ten Hag azt mondta, hogy Tadic nem középcsatár, de ebben is meggondolta magát. (Akkor még Blind sem volt középpályás).
Szerintem ebben az idényben Tadic marad az EL középcsatár és Brobbey a jégtörő (pinch-hitter). Ten Hag szerint, és úgy néz ki, igaza van, így vagyunk a legjobbak. Csütörtökön legalább egy félidőre kipróbálnám Antony helyén Idrissit. Eddig a Zwollenél jobbak ellen nem volt meggyőző. Talán vasárnapi játéka feldobja. De Antony is visszanyerheti formáját.
Jövőre, ha visszajön Haller formája, ő lesz a BL-ben is a 9-es. Ha nem játszhat, akkor a BL-ben Tadic, a bajnokságban, ha maradt volna, valóban lehetne Brobbey. De ennél, a jelenlegi kerettel, több esélye van játékra Lipcsében. Abban bíztam, hogy aláír, és egy évre kölcsönadjuk a Twentenek, Heerenveennek vagy valami hasonlónak.
Azt valóban mondtam, hogy butaság lenne részéről és Raiola részéről, ha ingyen menne el, de azt nem mondtam, hogy nem így lesz. Azt már októberben megmondtam, amikor te még hittél Brobbeynak, hogy maradni akar. Más kérdés, hogy be kell látnom, tévedtem, és ebben az esetben talán nem is olyan butaság ingyen elmennie. El tudom képzelni, hogy a Leipzig megmondta neki, hogy szeretnék, és döntse el, hosszabbít-e nálunk, és akkor nyáron megveszik, vagy nem hosszabbít, és akkor nagyobb lesz a fizetése, kap pár milliót az aláírásért, és Raiola is többet kap a közvetítésért. Ha ebbe nem megy bele, mondhatja a Leipzig, hogy akkor nem is kell nekik, mert idiótákra nincs szükségük. Az marad hátrány, hogy ingyen jött fiatalok a sorban hátul állnak.
Továbbra is úgy érzem, ha már elment, a legjobbat választotta, ami Raiola gyerekeinél ritka. Egy komolyabb bajnokság egyik élcsapatában, melynek pont spicce nincs, szépen fejlődhet tovább. És miért ne kívánnám ezt neki? Azért mert saját érdekeit a klub érdekei fölé tette? Ma már mindenki ezt teszi. A régi időkben, 25-30 évvel ezelőtt, nem voltak ekkora fizetés különbségek. Akkor volt olyan, hogy klubhűség. Ma már az csak a 30 felettieknél illetve a leggazdagabb kluboknál létezik. Remélem, hogy tovább fejlődik, büszkék lehetünk arra, hogy nálunk tanult meg focizni, és jobb lesz vele a válogatott. Egyelőre a pályán mindent megtesz értünk. Sajnálom, hogy elment, lehet, hogy (még) jobb lett volna neki, ha még marad, de ez van.
„ha jól alakul minden és nő a piaci értéke, akkor, ha tartja a formáját nem fog felére csökkenni az ára.”
Biztos vagyok abban, hogy Gravenberch, ha meg nem sérül, ott lesz az EB-n. De már a kerettagság is növeli értékét. És akármilyen jó is, ½ vagy 1 évvel szerződése lejárta előtt kevés klub hajlandó sok pénzt fizetni egy játékosért, akit nem sokára ingyen megkaphat. Nem várnék az utolsó évig.
"Játszhat azon a poszton Blind, ha kell, akkor még Kudus is, addigra Taylor is készen fog állni erre, sőt, lehet, hogy még Eiting is nálunk lesz."
Taylor nagyon visszaesett. Már nagyon régen volt jó. Ez járhat korral is, és remélem arról van szó. Egyelőre Blind és Eiting a jelöltjeim. Kudus más típus, bár lehet, hogy egy Gravenberch szerepben is jó lenne. De ki tudja ki milyen lesz, mire Gravenberch elmegy?