Különösebb mgerőltetés nélkül győztünk egy mérsékelt tudású elenfél ellen. Az első félidő még nagyjából rendben volt, de a másodikban már nagyon visszavettünk. Valószínűleg a játékosok is érezték, hogy a 3 pont már nincs veszélyben, ezért úgy gondolták, hogy jobb, ha a Young Boys elleni visszavágóra tartalékolnak. Ismerve a feszes menetrendet, ez végül is megbocsátható.
Stekelenburgnak nem volt dolga.
Rensch nem igazán tetszett. Sokat megy fel, de nem a szélen, hanem befelé törve, ahol már amúgy is sokan vannak. Emiatt ritkán kapja meg a labdát és a védőmunkát is más végzi el helyette. Ebből eddig nem lett nagy baj, de jó lenne beszélni vele, mert nem jó felfogásban játszik. Schuurs hozta magát, egy nagy hiba, amit megúsztunk kapott gól nélkül, de egyébként nem jött zavarba. Martinez ott folytatta, ahol csütörtökön abbahagyta, megbízható, sallangmentes védőmunkát végzett. Tagliafico jól is védekezett, sokat is ment fel, lőtt egy gólt is, ez rendben volt.
Alvarez megint nagyon jó volt, ha nem is annyira, mint hét közben, de most nem is volt annyira szükség. Klaassen sokat volt játékban, de a kapura nem sok veszélyt jelentett. Gravenberch egyre jobb, mind védekezésben, mind támadásban átlagon felüli volt.
Neres gólt szerzett és egyébként is veszélyesen játszott, ő volt a legjobb csatárunk. Ha ezt satbilizálni tudja, akkor ismét a 2018-19-es Nerest idézi majd. Haller újabb gyenge meccset játszott, semmi sem sikerült neki. Pedig, ha valahol, most megjöhetett volna az önbizalma, ha betalál. Jövő héten a Den Hag ellen otthon már tényleg gólt kellene lőnie, máskülönben nem fog tudni egykönnyen kikerülni ebből a negatív spirálból. Tadic, mint mindig, most is sokat volt játékban, sokat próbálkozott, amiből kevesebb előny származott, mint az EL-meccsen, de egy gólpasszra így mérsékeltebb formában is jó volt.
A cserék közül Klaiber semmi pluszt nem tudott hozzátenni a játékhoz, Ekkelenkamp nagy lendülettel kezdett, de az gyorsan alábbhagyott, Kudus csinált szép dolgokat, Idrissi jobb benyomást keltett, amíg a jobbszéeln volt, mert akkor voltak jó beadásai, Antony kevés időt kapott.
Mivel a PSV otthon ikszelt a Feyenoord ellen, az előnyünk 8 pontra nőtt, plusz van egy elmaradt meccsünk is. Jövő héten AZ-PSV, Ajax-Den Haag ha érvényesül a papírforma, akkor 1 hét múlva még nagyobb lesz az előnyünk, mert nehezen tudom elképzelni, hogy ez a PSV idegenben nyer a feljövőben lévő AZ ellen (akik egy győzelemmel eléjük kerülhetnének és a BL-selejtezőt érő 2. helyen végeznének), nekünk pedig a kiesőjelölt (és remélem az idény végén tényleg búcsúzó) Den Haag ellen kötelező a győzelem. Ha így lesz, akkor már nagyon bénának kell lennünk ahhoz, hogy elbukjuk a bajnokságot, hiszen akkor még az is belefér, ha csak a kötelezőket hozzuk és kikapunk a 3 rangadón, az AZ, a Feyenoord és Vitesse ellen.