Lutra
2021.03.05
|
|
0 0
96288
|
Imre Flóra
Tájaink
Hogy nem lehet, az vágott arcul téged, S nekem jutott, hogy tudjam, nem szabad; Közénk álltak krisztustövis sövények, És a torkunkban dobogott a nap.
Az álladon az izmok megfeszültek, És mélységes mély kút lett a szemed, A kezeden - megkínzott menekültek - Ziháltak sápadt testű kék erek.
Így létezünk. Szavunk koszorút ölt; Mint az a föld, vörösben és fehérben, Vulkánhúsú és mészkőcsontú föld -
Esteledik. Lassan a fény se nyom. Bolyong a hold a repedezett égen, S a csillagpor felfénylik hajadon. |
|