Üdvözlök mindenkit!

Korábban már írtam ide, aztán nem nagyon látogattam ezt a fórumot, de most jó lenne valamit kiírni magamból. Több mint egy éve terápiára járok, összességében jobban érzem magam azóta, fejlődök. De néha nagyon elszomorodok. Gyerekkoromban, és még felnőttkorom elején is, minden vasárnap templomba mentem. Imádkoztam, olvastam a Bibliát, igyekeztem kapcsolatban lenni Istennel. Aztán a templomba járást abbahagytam, mert állandóan letargikus állapotba kerültem ott. Szégyelltem magam a szexuális vágyaim, és a romló egyetemi teljesítményem miatt (amiről akkor még nem tudtam, hogy a kényszerbetegség miatt romlott le). Sokféle kényszerem van/volt, különböző intenzitással, de leginkább a szexuális tartalmú kényszergondolatok fogtak vissza. Óvatosan még azt is ki merem jelenteni, hogy ha ez nem lenne, a többi kényszeremmel úgy-ahogy el is lennék. Szóval évek óta végigkísérte az életemet, hogy enyhén perverz szexuális gondolatok nagy erővel a fejembe törnek, és tehetetlen vagyok ellenük, és képtelen vagyok bármi másra figyelni, koncentrálni. A koncentrációm, teljesítőképességem nagyon alacsony olyankor. Emiatt dolgozni se tudok, szüleim tartanak el, ami egyre rosszabb érzés. A terápia sokat kivett a kényszergondolatok erejéből, ez jó. Ami nagyon nehéz, hogy a terápiám központi eleme a szexuális vágyaim elfogadása, a korábbi küzdelem feladása. Ezt nem tudom összeegyeztetni a hitemmel, ahol meg ugye fontos lenne küzdeni a bűnös késztetések ellen. Néha rám tör a félelem, hogy a Pokolra kerülök, mert nem próbálom elhagyni a bűneimet. Sokat javult a kényszeres állapotom, mióta nem törekszem rá, hogy csak olyan filmeket, internetes oldalakat nézzek, amiket Jézus is megnézne. És nem csak hogy nem törekszem, utána sem mondok imákat, hogy Isten bocsásson meg, nem fogadkozok, hogy nem teszem többet. Tudom, hogy meg fogom tenni. Illetve nem zárkózom el a házasságon kívüli szexualitás gondolatától sem, bár erre egyelőre nincs módom, mivel nincs párkapcsolatom, munkanélküli férfiként elég nehéz, főleg hogy nem is nézek ki jól. Van, hogy nagyon félek a Pokoltól, de nem kívánok a terápián változtatni. Önzőségnek tartanám, hogy a szüleimmel tartatom el magam, mert félek a Pokoltól. 

Ennyit szerettem volna. Minden jót mindenkinek, köszönöm, aki elolvasta.