"Regényekben van olyan csak hogy megvárta hogy valakit utoljára lásson és meghalt."

Nem csak a regényekben, sokszor ez a valóság, arra vágynak, hogy szeretett párjuk, testvérük stb. legyen velük. Természetesen olyan is van, hogy valaki éppen kórházba akar menni, mert tehernek érzi másokra az állapotát, a végső stádiumot. Erre nem lehet sémát mondani. 

"Persze hogy meghal a szerencsétlen hiszen feladja, mert még a hozzátartozók is erősítik benne hogy közel a vég, az elmúlás."

Az, hogy ki mikor adja fel, többnyire tapasztalható a megnyilvánulásaiból. 
Daganatos betegeknél ahol egyre gyorsuló progresszív leépülés van, pl. cachexia, szinte mindig éppen a beteg tartja a lelket a hozzátartozókban, akik csak kapkodják a fejüket mert sokkban vannak, hogy nem tudnak segíteni. Tudják, hogy meg fog halni, de képtelenek elfogadni amíg meg nem történik. A haldokló már menne, de visszatartják, és ő csak végtelen szeretetben, szelíd beletörődéssel, megfáradva tűri, hogy végre elengedjék.