Én szoktam járni vadászni.
Anyukám második férje A Mátrában lakik, egy vadásztársaság tagj.Amikor nála voltam, sokszor estefelé beöltöztünk, megtömtük a zsákot búzával meg kukoricával és kimentünk az erdőbe. Az etetőkbe szétosztottuk, amit vittünk (jó néhány kilométeres gyaloglás után), aztán beültünk egy leshelyre, és vártuk, megjelenik-e valami.
Néha csak neszeket hallottunk, néha azt sem, de láttam pici vadmalacokat meg őzeket is meg rókákat , borzot, stb.
Lőni, azt nem lőttünk semmit, de amikor az anyukám férje puskát fog valamire (évente kétszer-háromszor), az általában elszaporodott vaddisznó ( mivel ha felszaparodok valamelyik faj, a másik látja kárát), esetleg dúvad (kóbor kutya : ugye csúnya dolog lelőni szegény kutyust, és ha az az erdő vadjait pusztítja? Esetleg veszetten visszatér a faluba?).
Mióta járom az erdőt, sokkal-sokkal többet megértettem a természetből, mint azelőtt , "civilizált városi gyerekként".
Még egy: a vadász tiszteli az áldozatát. Egy körforgás- a természet- része.
Mi kevésbé mondhatjuk el ezt magunkról...