Hajjaj, de mennyire, sőt még a Széttört álmokat is felvettem annak idején a Kossuthról. Talán a középhullám és a milton szalag tesla magno páros ellenére is jobb minőségű, mint a később kiadott CD. És, hogy ne legyek teljesen off, hogy utáltam annak idején Z-t! De erről már írtam. Talán azidőtájt próbálkozott a Taurus-szal, ami szerintem csak egy divathullám meglovaglása volt, mint a többi akkori dolga. Pl. hogy a progressziv rock időszakában még Fogarasit, a kiváló jazzorgonistát is becsempészte az akkori Metroba, igaz attól se lett jobb.
Fijjug, viszont ki szerettette meg veletek a 2. Zoránt? Mert bevallom egy NAGY Ő nélkül lehet, hogy ma is fintorognék. Pedig Pici kedvéért azért odabagózhattam volna. Az első lemezeknél még azt kérdeztem, hogy süllyedhetett Pici ideáig. Legközelebb már a VámosiZáray duónak fog írni? Ráadásul meg se hallgattam. Hát ez a sznobizmus, vagy az előítéletek netovábbja volt. De legalább elismerem. Szóval kedvencekről, persze nekem a legnagyobb a Szerelemnek múlnia kell, hát aki ezt nem könnyezi meg, az még nem volt szerelmes, vagy már nem lesz, vagy marslakó. Ne várd a májust. Naná! De van egy amit nem szoktatok emlegetni, pedig a Vasárnap délután is egy végtelenül megnyerő dallam és nagyszerű az ének, gondolom mindenki kap valamit a múltból általa, de ha nem akkor is... Nekem olyan, mintha előttem ülne a gitárjával és nekem énekelne. Ráadásul egy csomót nem is ismerek. Szóval akár hf is lehetne, ha mindenki vállalna egy lemezkritikát. Nem baj, ha egy lemez többször is előkerül, de mind legyen alaposan kielemezve. SOkat kértem?
Ja Zorán, Te nem akarsz hozzászólni? SzVSz lehet, hogy érdekesebb és kellemesebb lehet, mint anno a sok tinis rajongó levél. Bár ki tudja.