Millei Lajos

Hátunkra szzáraadt útravaló

Mégiscsak meghalnak az élni vágyó álmok,
ha folyvást szemfödővel itatjuk fel a könnyeiket,
s míg sértődött sóhajok serege simul el ajkadon,
az álmok az emlékek húsába vájják a körmeiket.
A megárvult remény bőszen kutatja
szélszárnyú szülei szadista gyilkosát,
de utód nélkül hal el a tett, ha nem szólhat a szándék,
hogy a félelem kiverte csillogó fogsorát.
Majd legyintünk napfényünk lebukó mosolygására,
miközben a Hold aranyudvarát telesírjuk,
de jól van ez így, hisz halált ölelő álmainknak
úgyis jelöletlen lesz a sírjuk