Kedves topictarsak! Kedves holist!

Hat akkor ime a beszamolom. Ugy ereztem, nem hagyhatok ki semmit, hatha pont az a resz jonne jol vagy segitsegul valakinek, amit kivagok. Igy lehet, hogy nehol terjengos vagy vannak benne felesleges reszek. Viszont en ezt es igy szerettem volna leirni.

Egeszen pici korom ota, amiota tudtam, mi az a gatmetszes, azt gondoltam, emiatt soha nem fogok szulni. Atvagni egy izmot, brrr... Aztan amikor megtudtam, hogy babat varok, kesz helyzet elott voltam es termeszetesen boldogsag-felhoben usztam. De ez a gondolat nem hagyott nyugodni, elkezdtem erdeklodni, hogy hogyan tudnam meguszni. A helyi korhazba semmikepp nem mentem volna, elegge elmaradott a szemleletuk. Valamelyik babas ujsagban olvastam a Szent Imrerol, es az alternativ szuloszobarol. Akkoriban mas ilyenrol nem hallottam, ezert jonak tunt. Decemberben felmentunk Pestre, meghallgattuk, mit "ajanlanak", lattuk a szuloszobakat, az IKEA-szobat es rengeteget beszelgettunk egy szulesznovel. Megnyugodva tertem haza, hogy megtalaltam a helyet, ahol emberkent fognak kezelni es ahova szivesen mennek. Aztan itthon olvastam az ujsagban egy cikket az egyik ismerosomrol, aki otthon szult. Nagyon tetszett, amit meselt, es mindenkeppen beszelni szerettem volna vele. Karacsonykor sikerult is es teljesen elbuvolt a lany, a szemelyisege, a gondolatai es az egesz otthonszules is. Az elso adando alkalommal felmentunk ujra es meghallgattuk a penteki informacios estet. Egy doula-nal szalltunk meg, akinel az ismeros lany is lakott, amikor szultek. Egybol ereztem, hogy most megtalaltam, amire vagyom. Nagyon jol ereztem magam, a hangulat teljesen magaval ragadott. A parom viszont nagyon idegenkedett, de a legtobb ferfi igy volt ezzel. Aztan hazajottunk, beszelgettunk, adott egy eselyt ennek a dolognak. Elvegeztunk a tanfolyamot, igaz ket reszletben. Az utolso napon Agi megvizsgalt es megallapitotta, hogy Benci feje nem illeszkedett be. Aztan beszelgettunk, es megnyugtatott, hogy ez nem zarja ki azt, hogy meg tudjam otthon szulni. Egyreszt meg volt akkor ideje boven leszallni, masreszt elmondta, hogy ha eleg erosek a fajasok a pici koponyacsontjai ossze tudnak annyira csuszni egymason, hogy ki tud bujni a baba normalis uton is. Aztan a szules varhato ideje elott 2 hettel felmentunk ujra es ott vartuk a babat. En teljesen nyugodt voltam, nem ereztem semmi ketelkedest, felelmet. Egy hetig a Szuleteshazban laktunk, csodasan ereztem magam. Az a kornyezet teljesen elvarazsolt. Ott volt egy masik csalad is, ot gyerekkel, eppen a hatodikat vartak. Ez ne’mileg megnehezitette a dolgokat, de ezzel egyutt tenyleg szep egy het volt. Aztan atmehettunk a doula-ekhoz, es ott vartuk tovabb, hogy a kicsi megszulessen vegre. Nem gondoltam, hogy olyan sokat kell majd varnunk... Kozben Agi megvizsgalt ketszer is, de Benci feje meg mindig nem volt lejjebb. Ez elkezdett nyugtalanitani, es az is, hogy mar reg elhagytuk a vart idopontot. Ketszer voltam CTG-n es egyszer ultrahangon (egy ugymond bee’pitett szulesznonel). Az eredmenyek nem adtak okot a nyugtalansagra, de en akkor mar elegge faradt voltam lelkileg is, testileg is. A hasam mar iszonyatosan nagy volt, a testem nagyon nehezen birta mar a terhet. Kozben allandoan azok jart az agyunk, hogy a vallakozasunk mennyire sinyli meg a kihagyott heteket, tehat kezdtunk lemerulni pszichesen. A csalad nagyon kedves volt, de a 3 gyerek allando zsivaja utan mar nyugalomra vagytunk. En sokat sirtam, el nem tudtam kepzelni, mikor lesz mar valami, es egyaltalan, mi tortenik velem? Igazabol igy utolag latom, hogy annyira lemerultem, hogy elveszett a hitem, onmagamban is. Es tudat alatt tokeletesen atvettem a parom lelkiallapotat is - ami szinten nem volt szerencses. Igy erkezett el a szules napja, 9 nappala "kiirt" ido utan. Hajnali 4-kor kezdodott, szinte egybol 5 perces fajasokkal. Agi mar 9-kor ott volt velunk, tobbszor is megvizsgalt, hogy tudjuk, hogyan haladunk. Jelen volt meg a doula, a gyerekek akkor mar egy napja a nagyszuloknel voltak. (Ez - a nyugalom - is segithette a szules megindulasat...) Forro vizes ruhakat tettunk a pocakomra, ami csodalatosan elnyomta a fajdalmat. Egy vizsgalat alkalmaval a magzatviz elfolyt, nem volt tiszta. De a baba szivhangjai jok voltak, nem volt ok aggodalomra. Delutan 2-ig a reggeli allapotokhoz kepest nem nagyon haladtam. Ez azt jelentette, hogy amikor Agi eloszor megvizsgalt, mar alig volt mehszajam, es delutan is nagyjabol ez volt a helyzet. Mondhatjuk ugy is, leallt a szules, bar a fajdalmaim mar elviselhetetlenek voltak. A baba semmit sem jott lejjebb, nem tagultam tovabb, pedig mar nagyon kozel lett volna a "cel". A szivhangok meg mindig rendben voltak, de ekkor en mar ugy ereztem, nem fogom kibirni. Ahogy a baba nagy feje probalt utat torni, az minden volt, csak nem elviselheto. Mindent osszevetve ugy dontottunk, hogy bemegyek a kozeli korhazba, ahol nem szoltam arrol, hogy otthon szerettem volna szulni. Amikor odaertunk, mar allni sem voltam kepes, es egy vizsgalat utan azonnal a szuloagyra kuldtek. Tobb agy volt ott, es fuggonnyel voltunk elszeparalva egymastol. A paromat nem engedtek be, mert nem vegeztunk el ott tanfolyamot. Nagyon maganyosnak ereztem magam, azt gondoltam, itt mar csak a csaszarmetszes fog jonni. Szerencsere a szuleszno es mindenki mas is kedves volt - a korulmenyekhez kepest. Inni nem kaptam, fel nem kelhettem, szinte vegig egyedul voltam es nagyon-nagyon fajt a tagulas. A medencemnek kellett tagulni, a csontoknak, ami nagyon rossz erzes volt. (Azota sokkal szelesebb a csipom.) A szuleszno tobbszor megvizsgalt es biztositott arrol, hogy jol haladok. En ezen nagyon csodalkoztam, nem is nagyon hittem neki. Hogyhogy jol haladok, amikor otthon nem ment? Vegre jottek a tolofajasok, amik egyaltalan nem voltak fajdalmasak. Ez volt a legkonnyebb resze a dolognak. Szerencsem volt, mert pont az a fiatal orvos volt ugyeletes, akit a doula szemelyesen ismert, es jokat meselt rola. Tenyleg kedves es emberseges volt, bar negyed oranal tobbet nem toltottem vele. A tolofajasokra jott oda, es segitett nyomni. Akkor ez nekem nagyon jol esett, enyhitette a nagy maganyomat. Akkor mar annyira el voltam faradva, hogy nem volt erom ellenkezni sem, ugy nyomtam, ahogy mondtak, es amikor fentrol besegitett a babanak, azt szinte megkonnyebbulesnek ereztem. Bence eleg hamar megszuletett, talan a negyedik nyomasra. Fogalmam sincs, mit csinaltak vele, biztosan leszivtak a nyakot. Ratettek a hasamra, es ugy ereztem, en vagyok a legboldogabb a vilagon. 3 ora korhazi bentlet utan megszuletett az az emberke, akit annyira vartam. Nem is tudtam masra gondolni... Elvittek a babat hamarosan, meg csak a szopassal sem probalkozhattunk. Persze gatmetszes is volt, es vagy 20 oltessel varrtak ossze kivul-belul. Aztan megkaptam egy kis idore ujra a picit. Nem sok idot kaptunk, hamar levittek a tobbi baba koze. Engem meg kitoltak a folyosora, vegre lathattam a parom. A hormonok es az elmeny miatt meg mindig nagyon boldog voltam, de azt az elhatarozasomat, hogy nem maradunk ott, nem adtam fel. A ket ora eltelte utan levittek egy korterembe (micsoda szo...), 5 agy volt ott, es rajtam kivul 3 anyuka. Iszonyatosan gyenge voltam es nagyon szedultem. Olyan sok vert vesztettem, hogy az orvos a szules utan egy kicsit aggodott miattam. Tobbszor ki is preselte a hasam megnyomasaval a bent maradt mennyiseget, dolt is rendesen. A parom vett nekem enni, bar nem kivantam, legyurtem, mert tudtam, ha nem leszek jol, nem mehetek el. Este aztan vegre lathattam a babam. Egy orat volt velem, aztan elvittek ejjelre. Probaltam volna szoptatni, de azt sem tudtam, hogy’ kell. Ugy telt el az ejjel, hogy meg mindig nem tudtam szoptatni. Reggel aztan segitett a csecsemos nover, de ugy, hogy beletomte a cicimet a kicsi szajaba, tehat semmi technikai magyarazatot nem kaptam. Mielott elmentunk volna, megvizsgalt az a doki, akivel szultem. Nagyon aranyos volt, kezenfogva mentunk a vizsgaloba :) Aztan meg egyszer szopott a kicsi, feloltozettek, megkaptuk a papirokat es elmentunk. Olyan boldog voltam... A nap Benci reszerol alvassal telt, ismet nem volt szoptatas. Estere viszont nagyon megehezett, de ismet nem tudtam, mit kellene csinalnom. A doula segitett, de akkorra mar veresre szivta a baba mindket cicimet. Nagyon kellemetlen volt, de annyira izgultam, hogy nem fogok tudni szoptatni, hogy nem figyeltem ra elegge. Mielott elindultunk, kaptunk egy bimbovedot, ami ne’mileg segitett a dolgon. A 3 napos babaval tettuk meg a 250 km-es utat es olyan boldog voltam, mint meg soha. Vegre jovunk haza, nyugalom lesz es minden csodasan alakul majd. Hat nem igy tortent... (Szivesen leirom, ha erdekel titeket.)

Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mikepp kellett volna tortennie, mit rontottam el, mit lehetett volna maskepp csinalni. Abban biztos vagyok, hogy lelkileg nem voltam rendben, a kimerulesem es a mindenfele visszahuzo erok sokszorosan ervenyesultek a szulesnel, amirol tudjuk jol, hogy egy nagyon befelefordulo es melyrehatolo folyamat. Mar tobbet tudok magamrol, a szulesrol es a babakrol is, es ha ismet varandos lennek, nem lenne ketseges, hogyan szeretnek szulni. Ezuttal mar erosebben es felkeszultebben nezhetnek az esemeny ele, es biztosan sikerulne is ugy, ahogy elkepzeltem mar 1,5 eve is.

Nem vagyok benne biztos, hogy mindent ugy irtam le, ahogy szerettem volna, es abban sem, hogy mindent leirtam, ami "erdekes" lehet.

Kerdezzetek, szivesen valaszolok.

Szeretettel: Estee