A magyar bajnokságban a Falco eddig 11 meccset játszott. A szezon kezdete óta itt játszó, kulcsszerepben lévő játékosok ennyi meccsen léptek pályára, zárójelben pedig az eddigi VAL-érték:
Váradi - 11 (18)
Lake - 11 (15,2)
Perl - 10 (24,1)
Benke - 9 (17)
Bruinsma - 9 (20,7)
Anderson - 8 (15,6)
Én is többet vártam Andersontól, én is azt gondoltam, hogy egyértelmű húzóember lesz. Látom benne a potenciált, de eddig nem jött elő... De azt a szakadéknyi különbséget sem látom a lejátszott meccsekben, ami miatt a fél fórum a sérülés miatt kihajítaná, illetve azt sem látom, hogy a kerékkötője lenne a csapatnak. Ok, lesérült, meghúzta magát, majd a visszatérés után egyből rásérült. Könnyen lehet, hogy ez sokkal inkább az edző-orvos-gyúró hibája, mint az övé. Volt néhány nagyon jó meccse, volt, amit gyakorlatilag egyedül nyert meg a végén, és igen, volt egy-kettő gyengébb is. A többieknek is...
Nyilván meg kell vizsgálni, nyilván át kell tekinteni a lehetőségeket egy esetleges plusz ember szerződtetésére, ha szükséges. De könyörgöm: egy ilyen alapozás, ilyen eszement félszezon után 9-2-vel, illetve nemzetközivel együtt 12-5-tel állunk, és igazából egyetlen egy olyan meccsre emlékszem, ahol tényleg védhetetlenül és gyengén játszottunk, a többi meccs rendben volt. Ehhez képest a fórumon kb. 5-6 játékost kiraktunk volna eddig...
Biztos én gondolom rosszul, de ha minden meccs után kiszavazunk valakit, akkor a szezon végén Tanai Zolinak kell játszani...