Egyszerűen nem vagy hajlandó elfogadni, hogy nincs svéd módszer. Pont ők kezelték influenzaként (Tegnele saját fogalmazása) egy hónapig. Onnantól, mint bárki más.
Svéd módszer néven emlegetem mert úg vettem észre a köznyelv így emlegeti a módszert aminek lényege a korlátozások minimális még elégséges szintjének a megtalálása. Mi ebben a nehéz?
És igen sok halottjuk van. Semmi jó nincs benne és semmi különös. Nagyot hibáztak kezdetben.
Ugyan azt a stratégiát viszik azóta is, taktikai korrekciók vannak a stratégia ugyan az, elviselhetőnek kell lenni 10-15 éven keresztül. Nem minősítettem jónak vagy rossznak mert ahoz kevés vagyok, én helyeslem, de ez szubjektív.
De van, aki számolja, tudjuk, hogy nem ebből van a legtöbb.
Egyszerre beszélek emberről és vírusról, nem, nem volt még erre precedens szerintem a Földtörténetben.
Az ember csinál érdekes dolgokat, mint a szén ciklus extrém felgyorsítása, ilyen az is, évmilliók alatt a szén hol fenn a nagy kék égben hol lenne a sötét bányában, ilyen gyorsan még soha nem váltott halmazállapotot. Meglátjuk, de most nem unokák, hogy mi kerekedik ki belőle.