Spector zseni volt. De tény, hogy nem volt teljesen "százas". Az, hogy gyilkos volt-e, arról azért erősen megoszlanak a vélemények. Nem véletlen, hogy az első tárgyalás sorozat után nem született ítélet, mert az esküdtek egy részét nem sikerült meggyőzni róla, hogy valóban ő húzta meg a tavaszt. Új tárgyaláson, új esküdtekkel másodjára ítélték el. Az Ál Pacino főszereplésével készült film is azt a teóriát támasztja alá, hogy inkább felelőtlen baleset volt, mint szándékos gyilkosság. Ettől függetlenül Phil Spector sokszor kiszámíthatatlan őrült módjára viselkedett, a nőkkel kegyetlen és erőszakos volt. Ha a per során nem kerültek volna nyilvánosságra a viselt dolgai és nem ítélik el, akkor pár éve valószínűleg a ME TOO mozgalom söpörte volna el. Szóval a közvélemény negatív megítélése így is, úgy is elkerülhetetlen volt.

Mindez persze semmit nem von le a 60-as évek elején a könnyűzenére gyakorolt hatásáról. Az akkori újításai a mai technológiai környezetben már inkább megmosoyogtatóak, de akkor forradalminak számítottak. Egyébként a híres "Wall of sound" hangzást a legtöbbször tévesen határozzák meg. Tény, hogy az egyik újítása volt, hogy egy-egy hangszer szólamát egymásra rétegezve vastagabb, tömörebb hangzást hozott létre. A felvételeken gyakran egyszerre 3-4 zongorista, két dobos és nagy fúvós szekció játszik. Az így lérehozott sűrű hangzást egyfajta "falként" lehet érzékelni. Ezt "sound on sound" metódusnak hívták, valójában semmi köze a Wall of sound-hoz. Az valójában egy visszhangos pincehelyiség volt a stúdió épület alatt. Ide levittek egy nagyteljesítményű mono monitor hangfalat és megszólalt rajta a zenekar a stúdió feljátszóhelyiséből. Közben egy mikrofonnal vették a falakról visszaverődő visszhangot és megfelelő arányban hozzá keverték a felvételhez. Eredetileg ezt jelentette a Wall of sound. Más elnevezés szerint "echo chamber". Később aztán összességében Wall of sound-ként hivatkoztak a Spector által megteremtett hangzásra, aminek csak egyik alkotóeleme volt a pince falairól visszaverődő hang.

A Spector névjegyévé vált visszhangos sűrű hangzás elsősorban a mono korszakban tudott érvényesülni, de ő maga valószínüleg később se nagyon tudott szabadulni a koncepciótól. Lásd George Harrison: Wah-Wah. De pl. az Imagine felvételén is a bevezető után már három zongora szól egymáson, bár kétségtelen, hogy maga az album hangzása már letisztultabb Spector korábbi munkáihoz képest. De talán az sem véletlen, hogy két remix újra kiadás is napvilágot látott belőle az elmúlt 15 évben, amivel igyekeztek kicsit a XXI. századi viszonyokhoz igazítani a hangzást. Gyanítom az All Things Must Pass jubileumi remixe is a "spectortalanítás" jegyében készült.

Mindenkinek ajánlom megnézésre a fent említett filmet (eredeti nyelven felirattal, a magyar szinkron csapnivaló), valamint meghallgatásra a Back To Mono válogatást.