Öntsünk tisztább vizet a pohárba. Az egészségügyi előírások nem teszik lehetővé, hogy bárki vízvizsgálati méréseket végezzen és azt nyilvánosságra hozza. A vizsgálatokat, főleg ha bakteriológiai vizsgálatokat is végzünk, csak akkreditált laborok végezhetik és azt rendszeresen kellene végezni, hisz a vízminőség sok összetevősen változik. Ezért van az, hogy a hatóságok, területgazdák a vízvételi helyeknél (néha még a közkutaknál is) inkább kiteszik a Nem ivóvíz táblát, mert nem vállalják a felelősséget és persze a költségeket sem. Akkor hogy lehetne egy ebben nem szakmai szervezetet, vagy csoportot ilyen munkára kapacitálni. Jellemző, hogy a környezet és természetvédelemmel foglalkozó szervezetek is csak alkalmilag és messze nem teljes körű forrásvizsgálatokra vállalkoznak. A lentebbi hivatkozások is csak a Bükk forrásainak egy töredékére (igaz többnyire a leghozzáférhetőbb, felkapottabb forrásokra) terjednek ki. Még a Nemzeti Park is csak alkalmi vizsgálatokat végez, többnyire élővilág vizsgálati, védelmi szempontok érdekében, ami épp a természetvédő, értékőrző célkitűzések része. De ezt ők sem folytonosan, teljeskörűen a területük egészére kiterjedően.
A természetjáró szervezeteknek és a természetszerető egyéneknek a feladata a felszíni vizek, források védelme, környezetének kulturált fenntartás, tisztaságának óvása. Ma már egy forrásfoglalás sem olyan egyszerű, mint az volt a 60-as, 70-es években. Akkor eldöntöttük, kimentünk és kiépítettük leginkább a forrás medencét, mellvédet és a kifolyót. De vízvizsgálatra akkor sem került sor. Csak tapasztalati úton döntöttük el, egy forrás létesítését. Ma ezer korlátja van már annak is, ha egy megrongálódott mellvédet ki akarunk javítani, vagy egy eldugult forráscsövet ki akarunk ásni, tisztítani. Több példát tudnék mondani rá napjainkból. Még a meglévő forrás névtáblák felújítása is elvileg engedélyekkel történhet. Pedig több esetben maga az adott forrást kiépítő szakosztály szeretné a munkát elvégezni. Ez nem kitérés a feladat elől, ezek a mai tények.
